Vukics Ferenc ezután megjegyezte, hogy bár a sajtóértesülések arról szólnak, hogy 10 napról 4-re csökkent az ukrán katonák várható élettartalma a fronton, a valóság ennél is rosszabb. A katonai szakértő a Politicót idézte, mely szerint egymillió ukrán van jelenleg fegyverben, de ennél jóval többen voltak – tette hozzá. Majd kitért a Bahmutból érkező hírekre, dokumentumokra, amelyek azt mutatták, hogy „egy dandár csak az elmúlt egy hétre a veszteségek miatt 500 hullazsákot kért. (...)
A veszteségek elképesztő méreteket öltenek.
Az harcolók 60-70 százaléka odaveszett. És folyamatosan érkeztek az utánpótlási vonalon az önkéntesek, akiknek négy óra volt az átlag élettartalma a fronton” – sorolta Vukics.
A teljes adást alább tekinhetik meg: