Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Előre nem bejelentett látogatáson vesz részt az amerikai elnök, miközben közeleg a háború egyéves évfordulója.

Kijevbe utazott Joe Biden amerikai elnök, aki a BBC ukrajnai tudósítójának fotóján Volodimir Zelenszkij oldalán látható. A hírt egy ukrán képviselő is megerősítette.
„Miközben a világ az Ukrajna elleni orosz invázió egyéves évfordulójára készül, ma Kijevben vagyok, hogy találkozzam Zelenszkij elnökkel, és megerősítsem az Ukrajna demokráciája, szuverenitása és területi integritása melletti rendíthetetlen és lankadatlan elkötelezettségünket” – jelent meg közben Biden közleménye a Fehér Ház honlapján.

„Amikor Putyin közel egy évvel ezelőtt megindította invázióját, úgy gondolta, hogy Ukrajna gyenge, a Nyugat pedig megosztott. Azt hitte, hogy túlélhet minket. De nagyot tévedett” – szögezte le Biden.
Közben Zelenszkij is kitett egy képet.
Sőt, megjelent egy videó is a két vezetőről.
Joe Biden amerikai elnök hétfői meglepetésszerű ukrajnai látogatása során félmilliárd dolláros további támogatást jelentett be Ukrajnának – írja a BBC.
Biden Zelenszkij ukrán elnökkel közös nyilatkozatában elmondta, hogy a csomag több katonai felszerelést, köztük tüzérségi lőszert, tartalmaz majd.
Zelenszkij elmondta, hogy ő és Biden beszélt „a nagy hatótávolságú fegyverekről és azokról a fegyverekről, amelyeket még akkor is szállíthatnak Ukrajnának, ha korábban nem is szállítottak”.
Nem sokkal azelőtt, hogy megjelentek az első hírek Biden látogatásáról, a CNN éppen légiriadóról számolt be Kijevben.