A korrupciós botrány rendkívül kínosan érintette a nemzetközi támogatásból élő kijevi vezetést, ezért példát statuálva a botrányba több vezető ukrán politikus azonnal belebukott.
Bár a tárcavezető konkrét érintettsége nem merült fel, politikai felelőssége egyértelműnek tűnt.
A cikk szerint Olekszij Reznyikov már a bukásáról szóló első sajtóértesülésekre is úgy reagált, hogy „vele senki nem egyeztetett”, majd kereken kijelentette, nem fogadja el a kárpótlására felajánlott stratégiai iparért felelős miniszteri tárca vezetését. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig a korrupciós ügy említését messziről kerülve a „pletykák” – melyeket saját pártjának frakcióvezetőjétől eredtek – terjesztésének befejezését követelte. Eszerint úgy tűnik, miközben Kirilo Budanov vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzési főcsoportfőnökség eddigi vezetője személyében már utódját is megnevezték, a tárcavezető megúszhatja a menesztést.
Jó kapcsolat a Nyugattal
Olekszij Reznyikov 2021 novemberében vette át a védelmi tárca irányítását – a háború kirobbanásáig eltelt három hónapban aligha tett csodákat –, de érdekes módon nem katona-, hanem jogász-politikus múlttal rendelkezik. Hadászati kérdésekért tehát nyilvánvalóan nem ő felel, a jelentős sikereket felmutató katonai felső vezetést nem is érintették a személyi változások. Másrészt sajtóértesülések szerint