Több mint 400 ukrán katonát öltek meg az elmúlt nap folyamán – állítja az orosz védelmi minisztérium 

2023. február 10. 19:51

A legtöbb katona, mintegy 125, Donyeck körzetében esett el.

2023. február 10. 19:51
null

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve elmondta: az orosz hadsereg elfoglalta a Harkiv megyei Dvoricsna községet. A műveleti területen megsemmisítettek egyebek között egy Mi-8-as helikoptert, három harckocsit, két sorozatvetőt, négy amerikai gyártmányú M777-es tarackot és az ukrán hadsereg több lőszerraktárát. Mint mondta,

az ukrán emberveszteség az elmúlt nap folyamán meghaladta a négyszáz főt,

a legtöbb katona, mintegy 125, Donyeck körzetében esett el. Konasenkov közölte, hogy az ukrán erők Herszon megyében két sikertelen partraszállási kísérletet tettek a Dnyeper bal partján. Gyenyisz Pusilin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője a Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy

az orosz erők megvetették a lábukat az ostromlott Vuhledar déli részén.

Mint mondta, megkezdődött a városban maradt polgári lakosok – mintegy ezer ember – evakuálása a biztonságosabb Volnovahába.

***

(MTI)

A nyitóképen Igor Konasenkov / Facebook


 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2023. február 11. 11:01
Azoknak kéne 'hirtelen és váratlanul' megölődniük, akik a honfitársaikat a tűzvonalba kényszerítik!
istvanpeter
2023. február 11. 09:55
Szomorú!
monuskaroly
2023. február 11. 09:07
Érdedkes hogy ezeket az evakuálásokat, kimentéseket mindig csak az oroszok hajtják végre. Úgy tűnik az ukiknak csak jó ha hullik a civil lakosság, mert azok már többnyire oroszbarátok.
tjunior
2023. február 11. 08:03
Én hiszek Kunasenkónak meg úgy általában az orosz hadijelentéseknek mert még sosem hazudtak. Ellenben az ukránok egyfolytában hazudoznak. Mindenki tudja, hogy eddig egyetlen orosz katona halt meg a háborűban, azt amelyik hátravitték a társai és félreértésből kalapáccsal véletlenül agyonvertek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!