Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A moszkvai védelmi minisztérium szóvivője úgy tájékoztatott: minden megcélzott objektumot eltaláltak.

Az orosz védelmi minisztérium szombaton bejelentette, hogy blokkolták a vasúti útvonalakat, amelyeken a nyugati fegyverek, lőszerek, valamint az utánpótlás eljuthat Ukrajnába. A védelmi tárca arról nem közölt részleteket, hogy pontosan hol akadályozták meg a vasúti szállítást. Pénteken Oroszország
Igor Konasenkov, a moszkvai védelmi minisztérium szóvivőjének szombati tájékoztatása szerint minden megcélzott objektumot eltaláltak. Hozzátette: a hadiipart és Ukrajna közlekedési rendszerét ellátó energetikai infrastruktúrát semmisítették meg. Oroszország korábban többször figyelmeztetett rá, hogy

Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy az energetikai létesítmények elleni tömeges rakéta- és dróntámadások miatt sok helyen nem volt áram. Az ukrán híradások szerint azonban a rakéták és drónok többségét az ukrán légvédelem lelőtte.
(MTI)
Nyitókép: Anatolii STEPANOV / AFP