Megfagyott a levegő Brüsszelben: Szijjártó megérkezett és felfedte a tétet

Négy évvel ezelőtt fontos döntést hozott a NATO. Ma ezt kell megvédeni a magyar külügyminiszter szerint.

Bejelentették Ukrajna védelmi erőfeszítéseinek további támogatását, „amíg erre szükség lesz”.

A Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának tagjai ragaszkodnak a NATO jelenlétének további erősítéséhez a szövetség keleti szárnyán – áll a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok szerdai varsói csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatban.
A lengyel elnöki hivatal honlapján közzétett dokumentum

Oroszországot nevezi meg az észak-atlanti közösséget érő „legkomolyabb és közvetlen” fenyegetésnek.
A csúcstalálkozó résztvevői leszögezték: a NATO „határozottan, egységes és felelősségteljes módon” reagált Ukrajna orosz megtámadására.
Hangsúlyozták, hogy a NATO védelmi szövetség, és az euroatlanti biztonság alappillérének nevezték a kollektív védelemről szóló 5. cikket. Kifejezték szándékukat, hogy a Vilniusban rendezendő júliusi NATO-csúcstalálkozó előtt erősíteni fogják „elrettentő és védelmi pozícióikat a teljes keleti szárnyon a Balti-tengertől a Fekete-tengerig”.
Leszögezték továbbá: várják Finnország és Svédország gyors NATO-csatlakozását. A nemzetközi jogra hivatkozva hangsúlyozták Ukrajna jogát az orosz agresszióval szembeni védekezéshez és az Oroszország által megszállt területek visszaszerzéséhez a nemzetközileg elfogadott határokon belül.
Bejelentették Ukrajna védelmi erőfeszítéseinek további támogatását, „amíg erre szükség lesz”. Hangsúlyozták: az Ukrajnában elkövetett háborús bűntettekért felelős személyeket felelősségre fogják vonni. Aláhúzták az euroatlanti egységet, és bejelentették: folytatják erőfeszítéseiket a béke, a biztonság és a stabilitás előmozdítására az egész euroatlanti térségben. A dokumentum fő téziseit Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke foglalta össze sajtóértekezletén. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta:
mind a kilenc térségbeli vezető, valamint a csúcstalálkozón különvendégként részt vevő Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára „a minél mélyebb további együttműködés” fontosságát húzták alá.
(MTI)
***
***
***
Nyitókép: MANDEL NGAN / AFP