egyes stádiumú torokrákja van, illetve ettől függetlenül kóros elváltozást találtak a mellében is.
A közlés szerint mindkét daganatot korai stádiumban észlelték, így a sportági legendának jó esélye van a teljes gyógyulásra. Navratilova kezelése még januárban elkezdődik. A csehszlovák születésű amerikai sportoló rendkívül eredményes pályafutása során összesen 59 Grand Slam-tornagyőzelmet szerzett, ebből 18-at egyéniben nyert.
Kedvenc tornája a wimbledoni volt, ahol egyesben kilencszer, párosban hétszer, vegyes párosban pedig négyszer nem talált legyőzőre. Az egyéni világranglistát 332, a párost 237 héten át vezette. Az egykori játékos 2010-ben már átesett mellrákkezelésen.