Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Sir Geoffrey Nice szerint erről nyíltan kellene beszélni.

A BBC Sir Geoffrey Nice ügyész véleményét tolmácsolja.
Az ügyész szerint Vlagyimir Putyint bíróság elé kellene állítani háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt még 2023-ban: ezeket a cselekményeket Ukrajnában követtek el az orosz megszállók, mondja Sir Geoffrey Nice.

Hangsúlyozta: őt meglepi, hogy az illetékes ügyészek, valamint a politikusok nem beszélnek nyíltan és szabadon erről, szerinte ugyanis az „invázió során elkövetett támadások emberiesség elleni bűncselekmények”. Mint kiderül, az emberiesség elleni bűncselekmények a háborús bűncselekmények egy részhalmaza – és ezek a legsúlyosabb vétkek. Az ügyész szerint
Nice úgy véli, az volna a legfontosabb, hogy magát az orosz elnököt fogják perbe. Így fogalmaz: „A magam részéről akár már holnap is kezdődhetne a per”. Megjegyzi: mivel eddig nem születtek jogi lépések Putyin ellen, elképzelhető, hogy az orosz elnök mentessége egy „Oroszországgal kötendő alku része is lehet”.
Kép forrása: MTI/AP/TASZSZ/Szergei Bobiljev