Robert C. Castel: Ennek a hadjáratnak a célja az ukrán légvédelem felszámolása

2023. január 08. 18:05

A biztonságpolitikai szakértő szerint „Aavalódi mérce, hogy hány légvédelmi rakétája marad Ukrajnának”.

2023. január 08. 18:05
null

A Hetek Originals legutóbbi adásának vendége Robert C. Castel biztánságpolitikai szakértő volt, akit az ukrán-orosz háború 2023-as várható fejleményeiről kérdeztek.

Castel a beszélgetés elején elmondta, hogy úgy gondolja, hogy ennek a hadjáratnak a célja az ukrán légvédelem felszámolása. A szakértő szerint „az egyetlen dolog, ami megakadályozta abban az oroszokat, hogy a CIA-hoz hasonló eredményeket produkáljanak Ukrajnában, az az ukrán légvédelem volt. 

– idéte fel.

„A valódi mérce, hogy hány légvédelmi rakétája marad Ukrajnának”

Ezután felhívta arra a figyelmet, hogy a „valódi mérce, amivel érdemes számolni, hogy hány légvédelmi rakétája maradt Ukrajnának”. Az oroszok szempontjából a kalkulus az, hogy minden légvédelmi rakéta, amit egy iráni drónra vagy egy orosz robotrepülőgépre kilőnek, csökkenti az ukrán légvédelem arzenálját.

Majd azzal folytatta, hogy

– húzta alá Castel.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Misiraly
2023. január 10. 12:58
"Aavalódi mérce," "hogy a CIA-hoz hasonló eredményeket" (itt alighanem "a Szíriaihoz hasonló eredményeket" a megfejtés) "pontens" ... papa, oda lehetne figyelni ilyesmire
LancelotDuLac
2023. január 09. 01:53
vettek a ruszkik új kőhajító gépeket? vagy csak felújították a régieket?
remi
2023. január 08. 21:51
"nem szereti ha túl jó a kapcsolat a az erőforrás (orosz.o. ) és feldolgozó (EU ) között." Ennél többről van szó. Egyrészt többezer milliárd dollárra becslik a már legalább részben igazolt (pala)gáz és (pala)olaj mezők értékét (a shell és a chevron már "beruházott" ezekbe 12 milliárd dollárt), ezeknek a kitermelése fuckrajnában nem gond, ott ha a környezetvédők elkezdenek ugatni akkor hamar az árokban találják meg őket, öngyilkosság közben 2X hátba meg egyszer tarkonlőve) de még ennél is sokkal nagyobb, lényegében felbecsülhetetlen érték az a legalább 15-20 mio ha mészlepedékes csernozjom (a teljes világ "készletének" kétharmadáról van szó!), amiből pár millióra az usákok már rá is tették a kezüket. Az némileg árnyalja a képet, hogy a szénhidrogén-mezők egésze és az elsőrendű talajok komoly része is a jelenleg orosz kézen lévő területeken van.
mijjamano
2023. január 08. 21:42
Immáron nehezen tudom átlátni mi kell még a következők felismeréséhez: - az USA jelezte, nem szereti ha túl jó a kapcsolat a az erőforrás (orosz.o. ) és feldolgozó (EU ) között. Itt az idő az EU rendszabályozására, és ezt a kapcsolatot ő most elrontja. - a gyenge láncszem a két objektum között Ukrajna, ezt tele is tömte az embereivel, bármi is történik ott, az az USA kedve szerint volt/van/lesz. Így aztán elindult Zselé Orosz o. baszogatása, hogy Ukrajna EU és NATO tag akar lenni, felrugva mindent (főleg a minszki egyezményt) - most a megvalósítási szakaszban az USA kihasználja a megszállt EU országokban és magában az EUban elért pozícióit és a legnagyobb baromságokat is végrehajtatja velük ahhoz, hogy leülljenek (mit leüljenek, lefeküdjenek!) gazdaságilag. Ehhez csak csepegtetni szabad az ukránoknak az erőt, mindig csak annyit, igazán nagyot ne tudjon ütni. - Itt tartunk, az EU magok még nem fexenek gazdaságilag és az ukik se fogadják el a tűzszünetet. Nehéz a paramétereket megadni, mikor lesz elég az USAnak a gazdasági romlás, de hogy elég, azt majd onnantól tudjuk, hogy tűzszünet lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!