Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ri Jong Hóról utoljára 2020 áprilisában számolt be az észak-koreai állami média.

Az Észak-Koreát vezető Kim Dzsongun általi tisztogatás áldozata lett az a korábbi észak-koreai külügyminiszter, aki fontos szerepet játszott a 2018-as és 2019-es amerikai-észak-koreai csúcstalálkozókon is – állították csütörtökön dél-koreai parlamenti képviselők hírszerzési illetékesekre hivatkozva.
Ri Jong Ho az észak-koreai nukleáris leszerelésről 2019-ben Washingtonnal tartott – eredménytelenül végződött – vietnami csúcstalálkozó óta eltűnt a nyilvánosság elől. Friss japán sajtóértesülések szerint a volt külügyminisztert tavaly kivégezték.

Ju Szang Bum, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának egyik tagja csütörtökön elmondta: a bizottság meghallgatta a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) illetékeseit, és beszámolójuk szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Ri Jong Hót eltávolították a hatalom közeléből, de kivégzését a hírszerzés nem tudta megerősíteni .
Hozzátette:
Ri Jong Hóról utoljára 2020 áprilisában számolt be az észak-koreai állami média, amikor eltávolították a Kim Dzsongun által elnökölt legfőbb döntéshozó testületből, az Állami Ügyek Bizottságából. Külügyminiszteri pozíciójából már hónapokkal azelőtt menesztették.
A nukleáris fegyverekről szóló tárgyalásokban tapasztalt Ri Jong Ho a Donald Trump akkori amerikai elnökkel folytatott 2018-as szingapúri, majd 2019-es hanoi csúcstalálkozóra is elkísérte Kim Dzsongunt. Nem sokkal a Hanoiban tartott, eredménytelenül végződött csúcstalálkozót követően egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kommunista ország vezetője észszerű javaslatokat tett, azonban Donald Trump több engedményt követelt.
A külföldi sajtóban korábban több, a nukleáris csúcstalálkozó megszervezésében vagy lebonyolításában érintett phenjani tisztségviselő kivégzéséről is bukkantak fel jelentések, de közülük többről később ismét említést tettek az észak-koreai állami médiában.
Ju Szang Bum csütörtökön elmondta: a dél-koreai tisztségviselők a japán Jomiuri Simbun újság azon értesüléseit sem tudták megerősíteni, miszerint az Észak-Korea nagy-britanniai nagykövetségen dolgozó diplomaták közül többet kivégeztek.
A parlament hírszerzési bizottságának tagja arról is beszélt, hogy
és ezt a képviselő tudomása szerint Pak felkészületlenségével és a vezetési képességek hiányával indokolták.
„Kim, hogy szorosabbra fűzze a hatalmát a hadsereg felett, teljesen lecserélte a katonai vezetést” – tette hozzá Ju Szang Bum.
(MTI)
Nyitókép illusztráció. Fotó: KIM Won Jin / AFP