Ukrán hírportál: Vadásznak a hadköteles férfiakra Nyugat-Ukrajnában

2023. január 24. 06:34

Már a járműveket is megállítják, szabályos razziákról mesélnek a helyiek.

2023. január 24. 06:34
null

Lemberg valamennyi bevezető útján, a közúti ellenőrző pontokon az összes városba érkező és onnan távozó gépjárművet megállították január 23-án, hétfőn, hogy katonai behívókat kézbesítsenek, számol be a Kárpáti Igaz Szó egy ukrán portál tudósítása alapján. Behívókat osztogattak a járókelőknek a város frekventáltabb pontjain, és a lakhelyükön is keresték a hadköteles férfiakat, írja a Tsn.ua helyi lakosok Facebook-bejegyzéseire hivatkozva.

Hozzátették: úgy tűnik, nagyszabású mozgósítási hullám vette kezdetét Lembergben és a nyugat-ukrajnai megye más városaiban. Szemtanúk beszámolói szerint a rendőrök és

a toborzóirodák dolgozói többnyire frekventált helyeken razziáztak,

ahol sok ember megfordul. De a tömegközlekedési eszközökön is láttak egyenruhásokat, akik behívókat osztogattak.

A beszámolók szerint a lakhelyükön is keresték a katonaköteles férfiakat, a postaládák tömve vannak a katonai behívókkal. Ezeken vastag nyomtatott betűkkel az is szerepel, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a megadott helyen és időben adategyeztetésre, akkor a rendőrséggel fogják kerestetni.

Egy katona arról beszél, hogy a fronton elhunyt katonát szállító konvojt is megállítottak a rendőrök és a toborzók, hogy behívókat írjanak ki az autókban tartózkodó férfiaknak.

A katona szégyenletesnek nevezi a tevékenységet és arra szólítja fel az illetékeseket, hogy fejezzék be a behívók alattomos módszerekkel történő osztogatását.

A hírportál megjegyezte, hogy egyelőre nem történt hivatalos bejelentés a katonai mozgósítás fokozásáról. Az elmúlt napokban hasonló módszerekről és razziákról számoltak be kárpátaljai lakosok is, írják.

Fotó: Wolfgang Schwan / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

***

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2023. január 24. 18:05
YouTube : fall of Saigon
Csigorin
2023. január 24. 15:47
a zellerista komisszart agyonloni, csapatostul atallni az oroszokhoz es kesz
korona.2.0
2023. január 24. 13:07
Magyarország lezárta ukrajnai határait (hír: 2023.01.24.) Szünetel a határátjárás.
Dezsőke
2023. január 24. 12:32
egyszer minden véget ér
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!