A homoszexuálisok „átnevelését” célzó, úgynevezett reorientációs vagy reparatív terápiák teljes tilalma sértheti a vallásszabadsághoz való alkotmányos jogot – jelentette kedden a Dutchnews hírportál, a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő holland államtanács által kiadott véleményre hivatkozva.
A holland parlament többsége tavaly februárban törvényjavaslatot terjesztett elő, amely
betiltaná a gyakorlatot, és akár 22 500 eurós (kb. mintegy 8,8 millió forint) bírságot vagy egy év börtönbüntetést helyezne kilátásba az elkövetők számára.
A képviselők szerint a javaslat célja a gyermekek és a kiszolgáltatott felnőttek védelme volt a terápia hatásaitól. Az államtanács, amely minden hatályba lépő törvényjavaslatot megvizsgál, azon az állásponton van, hogy, „megérti a tiltás indoklását, de felhívta a figyelmet, hogy a terápiát gyakran szigorú keresztény közösségekben végzik”.
Azt is megkérdőjelezte, hogy a törvényjavaslat hogyan tesz majd különbséget azok között, akiket terápiára kényszerítenek, vagy akik önkéntesen folyamodnak ehhez a „módszerhez”.