Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Több mint 40 ezer ukrán érkezett menekültként Észtországba, ami túlterheli a balti ország rendszerét.

A BBC orosz kiadása arról ír: Észtország Finnországba küldi tovább a beérkezett ukrajnai menekülteket.
A balti államba eddig 40 ezer ukrán érkezett a háború miatt, ez majdnem annyi, mint amennyien Finnországba menekültek, de Finnországban négyszer annyira élnek, mint a finnugor szomszédországban, és több mint hétszer akkora az ország területe.

Az észtek szerint az ország menekültrendszere túlterheltté vált, ezért megállapodtak a finnekkel, hogy az új érkezők már oda utaznak tovább busszal és komppal, az észt állam költségén.
Finnország vállalta, hogy hetente 50-100 ukrán menekültet fogad be Észtországból. A megállapodás januártól él a két ország között.
Nyitóképen: az észtországi Narva és oroszországi Ivangorod várai a két állam határán (Fotó: Shutterstock)