Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Lukasenka már idei első rendeletét is aláírta.

A fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenka január 1-jén írta alá az első idei rendeletét, tudósít az Index. Mint kiderült, az elnök 2023-at a „béke évének” nyilvánította. Lukasenka rendeletében áll:
A soron következő év legfontosabb irányai a lakosság katonai, hazafias nevelési rendszerének javítása.
A polgárok és a lakosság békés kezdeményezéseinek, a vallások közötti párbeszédnek az elősegítése, amely biztosítja a békét és a harmóniát a társadalomban. A gazdasági modell előnyeinek bemutatása a globális turbulencia körülményei között, a kreatív munka pozicionálása az állam fejlődése mellett”.

A dokumentum szerint ez „erősíti azt a felfogást, hogy az ország a béke szigete”, illetve ez a válaszuk „az európai régió militarizálására” – írja a portál.
Nyitókép: BelTA / Sputnik via AFP