Európa lengyel hadvezére – így sürget mindenkit Ukrajna támogatására Morawiecki

2023. január 23. 17:02

„Nem fogjuk passzívan nézni, ahogy Ukrajna elvérzik", mondta Mateusz Morawiecki. A lengyel miniszterelnök régóta az Ukrajna melletti fokozottabb európai kiállást sürgeti.

2023. január 23. 17:02
null

Ha Berlin nem hagyja jóvá a Leopard harckocsik átadását Ukrajnának, akkor Lengyelország más partnereket fog találni, hogy Leopard 2 harckocsikat szállítson Ukrajnának – idézte a Politico Mateusz Morawieckit. A lengyel miniszterelnök azzal vádolta Berlint, hogy késlekedik Kijevnek a megszálló orosz erőkkel szembeni támogatásában.

– hangsúlyozta. 

Szavai egy heves vita közepette hangzottak el, amely arról szólt, küldjenek-e német gyártmányú harckocsikat Ukrajnának, hogy az új lendületet adjon Oroszország elleni offenzívájának, és így visszafoglalhasson területeket.

Németország vonakodását fejezte ki az ügyben, tartva a konfliktus eszkalálódásától; Boris Pistorius német védelmi miniszter ugyanakkor tagadta, hogy blokkolná a szállításokat.

– tette fel a kérdést minderre reagálva Morawiecki. 

Varsó azt vállalta, hogy 14 Leopard 2 harckocsit küld Ukrajnának, ám mivel ezek német gyártymányúak, Berlin jóváhagyására van szükség a szállításukhoz, amely még nem érkezett meg Olaf Scholz kancellártól. Ennek kapcsán Morawiecki. leszögezte, „a hozzájárulás itt másodlagos kérdés. Vagy gyorsan megszerezzük ezt a megállapodást, vagy mi magunk tesszük meg a helyes dolgot.

Fokozottabb kiállás

Nem ez az első eset, hogy Morawiecki az Ukrajna melletti fokozottabb kiállást sürgeti. 

 „Nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa sorsa is eldől Oroszország Ukrajna elleni háborújában, ezért a német kormánynak minden lehetséges módon, így páncélozott szállító harcjárművekkel is támogatnia kell a szabadságért küzdő országot” – jelentette ki múlt hétfőn Berlinben, az egyik legtekintélyesebb német politikus, Wolfgang Schäuble parlamenti képviselői munkássága kezdetének 50. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként. 

Azt is mondta, hogy „az ördöggel cimborál”, aki megállapodásokat köt Oroszországgal. Szerinte sokan illúziókat kergettek az utóbbi három évtizedben, Lengyelország viszont évszázadokat töltött „az orosz imperializmus árnyékában”, így világosan látja, hogy Ukrajna, a balti államok és Lengyelország függetlensége nem egyeztethető össze az orosz birodalmi érdekekkel.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajnát „az európai túlélés” érdekében is támogatni kell, hiszen

Ukrajna az orosz támadás elleni védekezéssel „a szabadságért és a jövőnkért” is küzd.

Ezért a német kormánynak minden „létfontosságú” fegyverrel segítenie kell az ukrán haderőt, így „nem maradhatnak a raktárakban” a páncélozott szállító harcjárművek sem – idézte a lengyel miniszterlenök beszédét az ARD országos közszolgálati televízió.

Oroszországnak kapitulálni kell

Decemberben Morawieczki interjút adott az olasz La Stampának is, amelyben mások mellett hosszan beszélt  az ukrán–orosz háborúról is.

Minden lehetségest meg kell tennünk Ukrajna megsegítésére, mert ha Kijev elesik, Moszkva előtt szabad lesz a pálya Európa meghódítására” – fogalmazott. Ezután azt a lengyel politikusok által gyakran használt panelt említette hogy a Kreml  először Grúziát, aztán Ukrajnát, utána a Baltikumot, majd Lengyelországot akarja megtámadni.

A háborúból való lehetséges kivezető út kapcsán Németországot kritikával illette.  Szerinte „Európának olyan körülményeket kell teremtenie, amelyek között a Kreml számára a visszavonulás az egyetlen opció. Bizonyosan sokkal közelebb lennénk ehhez a ponthoz, ha az Oroszország elleni szankciókat gyorsabban bevezetik,  és az ígért katonai segítség megérkezett volna Kijevbe” – utalt Morawiecki a lassú német fegyverszállításokra.

Azt is jelezte,

pillanatnyilag nem támogatná a békét.

A legnagyobb hiba egy rövid tűzszünet lenne, amely lehetővé tenné, hogy Oroszország újabb, még hatékonyabb támadást készítsen elő. Ezt elkerülendő Oroszországnak kapitulálnia kell, és az orosz imperializmusnak egyszer és mindenkorra veszítenie kell. Ez az egyetlen módja annak, hogy a háborúnak véget vessünk.

 

Nyitókép: John Thys / AFP / POOL

Összesen 266 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ati Papa
2023. január 24. 14:09
Bandi legyek, ha értem, hogy ez a korábban normálisnak, szimpatikusnak tűnő Morawiecki mitől gőzölt be ennyire és rohan előre, hogy ide lőjetek! Mit ígérhetett a Lengyeleknek Amerika cserében? Óriási pofára esés lesz, ha ne adj Isten megint odébb tolják Lengyelországot, ha az Oroszok győznek! Nincs olyan erő, vagy személy Lengyelországban aki azt mondaná, mint az iskolában, hogy ülj le Matyika hülye vagy?
florin
2023. január 24. 11:16
"Imádom ezt a szuperagresszív, egyben tehetetlen bandát (a "Nyugatot")! Egymásra licitálnak dumában, majd áttolnak néhény selejtet az holol határon hogy nem tudni kik kezeljék őket.... Lassan elfogynak a hadrafogható férfiak, majd a véresszájú USA és Zselé besorozza a gyerekeket és asszonyokat. Az utolsó ukránig ki akarnak tartani a nyugati vezetők, mindenféle lelkiismeret nélkül.
HZ72
2023. január 24. 08:19
Komcsi-náci buzi-geci hazaáruló féreg vagy. Nekem egyik barom amerika szarát evő lengyel sem a barátom.
5m007h 0p3ra70r
2023. január 24. 04:12
"Nem fogjuk passzívan nézni, ahogy Ukrajna elvérzik" Nézzétek aktívan, ahogy elvérzik. Felőlem aztán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!