Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Azt mondja, ideje átadni a stafétabotot a fiataloknak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton egy beszédében elhintette, hogy 2023-ban az országos választásokon utoljára indul Törökország elnöki posztjáért. Mint mondta, 2023-ban erővel fordulnak rá az előttük álló évszázad építésébe, melynek során még utoljára megkapják a támogatást, majd
utána „szent zászlónkat átadjuk a fiataljainknak”.
Erdogan és pártja 2003 óta van hatalmon. Szerinte évszázados problémákat oldottak meg az utóbbi 20 évben, illetve olyan szolgáltatási infrastruktúrát hoztak létre, melyet még a fejlett országok is megirigyelnek. Hozzátette: „minden globális válság elősegíti, hogy jobban megértsék országunk erejét”.

Nyitókép: MTI/EPA/Hou Hvi Jung