A románoknak sem tetszik az új ukrán kisebbségi törvény

2022. december 23. 07:06

Bukarest szerint a „túlzott sietség” az érintett közösségekkel folytatandó konzultáció rovására ment.

2022. december 23. 07:06
null

Sajnálatosnak tartja a román külügyminisztérium, hogy az ukrán parlament egy „hiányos, jogszűkítéseket lehetővé tevő, az országban élő nemzeti közösségek igényeit figyelmen kívül hagyó” kisebbségi törvényt fogadott el, ezért felszólítja az ukrán felet, hogy kérjen újabb ajánlást az ügyben a Velencei Bizottságtól és ültesse is át a gyakorlatba az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének javaslatait.

EU-s csatlakozási feltétel lenne a kisebbségi törvény

Csütörtökön kiadott állásfoglalásában a bukaresti külügyminisztérium felidézte: a nemzeti kisebbségről (közösségekről) szóló törvény elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Bukarest ismételten támogatásáról biztosította Kijev európai integrációs törekvéseit és bár megérti igyekezetét, úgy értékeli, hogy a „túlzott sietség” az érintett közösségekkel folytatandó konzultáció rovására ment, holott Bukarest korábban is jelezte, hogy mindenképpen szükség lett volna egy tartalmas párbeszédre az Ukrajnában élő román közösség képviselőivel, még a törvény elfogadása előtt. 

A román külügyi közlemény pozitív fejleményként értékeli, hogy a törvény bevezetője az európai kisebbségvédelmi szabványokra – a Keretegyezményre és a Regionális Nyelvek Chartájára – hivatkozik, továbbá az ukrán kisebbségpolitika alapelveként szögezi le az etnikai közösségek beolvadásának elkerülését. 

„Félreértelmezhető nyelvezetet használ”

Másfelől Bukarest szerint a törvény nem javítja ki azokat jogszűkítéseket, amelyeket a Velencei Bizottság és a román fél is kifogásolt az oktatási és nyelvtörvényben,

nem garantálja megnyugtató módon az anyanyelvű oktatáshoz való jogot,

félreértelmezhető nyelvezetet használ a kisebbségi jogok érvényesítését ellenőrző állami hatóságok és kisebbségi szervezetek kompetenciáit illetően.

A román külügy azt is kifogásolja, hogy az ukrán kisebbségi törvény nem elég egyértelmű a közigazgatási nyelvhasználatot illetően, illetve semmilyen előírást nem tartalmaz a bírósági anyanyelvhasználat tekintetében. Bukarest szerint a törvény további hiányossága, hogy nem tisztázza sem a többnyelvű feliratozásnak, sem a nemzeti kisebbségi szervezetek finanszírozásának kérdését. 

A román fél kifejezi készségét a konstruktív párbeszéd folytatására, és saját tapasztalatára hivatkozva leszögezi:

az európai integrációhoz átfogó reformokra és az európai értékrend maradéktalan átvételére van szükség,

amelyek „kötelezőek” a csatlakozni szándékozó országok számára. Bukarest észrevételeiről Bodgan Aurescu, a román diplomácia vezetője levélben tájékoztatta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julius68
2022. december 23. 15:33
Zelenszkijék szarnak az egészre, szerintük jobb lenne, ha saját érdekünkben mindenki befogja a pofáját a kisebbségi ügyekről. Az EU nem követelhet tőlük semmit, náluk minden rendben van, az EU viszont vegyen fel, saját zsebre hiteleket Ukrajnának és teremtse elő a pénzt az újjáépítésre. Csak Bident ismeri el főnöknek, ezért ment először hozzá, a többiek meg elé járultak.
balbako_
2022. december 23. 13:23
Kaptak egy kokit az EU-tól és mindjárt ébredeznek.
5m007h 0p3ra70r
2022. december 23. 11:10
Románia szakértelme: - az ukrán szabályozást összehasonlítják a románnal - ha azonos vagy hasonló, akkor az kifogásolható
citromosParizer
2022. december 23. 10:21
van egy diszkrét bája, amikor a románok szólalnak fel a kisebbségek helyzete miatt :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!