Kína üzent az EU-nak: Vegyetek példát Magyarországról!

2022. december 15. 12:16

A kormány igyekszik „visszaterelni” az Európai Unió és Kína kapcsolatát a „kudarcot vallott szankciók” helyett a partnerség útjára – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

2022. december 15. 12:16
null

A kormány szorgalmazza, hogy minél előbb lépjen hatályba a beruházási megállapodás Kína és az Európai Unió (EU) között – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán. Szijjártó Péter közölte: videótárgyalást folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, akivel – mint megjegyezte – már több mint nyolc éve ismerik egymást, és viszonylag ritkák az ilyen hosszú munkakapcsolatok a jelenlegi világpolitikában.

„Mindig jól megértettük egymást, mindig a kölcsönös tisztelet alapján tárgyaltunk egymással, és ha tárgyszerűen tekintünk végig az elmúlt nyolc év kínai-magyar együttműködésen, akkor azt egyértelmű sikertörténetnek nevezhetjük” – fogalmazott a külügyminiszter. Hozzátette:

így „sikeresen kerülhetjük el” az európai gazdaságot sújtó recessziót. Mint hangsúlyozta: a kormány igyekszik „visszaterelni” az Európai Unió és Kína kapcsolatát a „kudarcot vallott szankciók” helyett a partnerség útjára.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

„Szorgalmazzuk, hogy minél előbb lépjen hatályba a beruházási megállapodás Kína és az EU között. Ahogy a Covid enged a szorításából, úgy indulnak újra a légi járatok hazánk és Kína között, így Budapestről Sanghaj, Csungking és Tiencsin is elérhetőek már. Vang Ji kollégám eddig is nagyon sokat tett a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséért, amiért hálás vagyok neki, hiszen Magyarország nagyon sokat profitált ebből” – írta Szijjártó Péter.

Kínai külügyminiszter: Tanulj Magyarországtól, EU!

A Politico szerint nem véletlen, hogy a két külügyminiszter találkozójára éppen a héten került sor: az EU ugyanis éppen a héten jelentette be, hogy 10 milliárd eurós fejlesztési programot szán Dél-Kelet-Ázsiába.

A portál tájékoztatása alapján Vang világosan ki is mondta, hogy az EU-nak Magyarországtól kéne tanulnia. A kínai külügyminiszter arról beszélt, hogy Kína reméli, hogy az EU és tagállamai olyanok tudnak lenni, mint Magyarország, és Kína fejlődését és megfiatalodását objektív és barátságos módon tudják szemlélni.

(MTI/Politico)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemox
2023. február 07. 06:37
Ez az EU joggal folyton való szembemenésen kívűl a legnagyobb baromság amit a fidesz valaha csinált. Igen, mert a kooperáció "majd visszavesz magából ha kedvesek vagyunk vele" a történelemben mindig olyan jól bevált a gyilkos autoriter rezsimeknél. Putinék is az EU val való szoros együttműködés miatt nem indítottak inváziót egy szuverén ország ellen aminek a területi integritását korábban elismerték. Meg amikor Csehországot átadták hitlernek 1938 ban... Hogy is volt az idézet? "Ezzel egy életre biztosítottuk Európában a békét." Az erős diktatorikus országok mindig is előszeretettel használták ki a mások békítési kísérleteit, anélkül, hogy valójában bármit is közeledtek volna a békéhez.
Takagi
2022. december 15. 18:57
A nagyok okosak!
Marcus Gravius
2022. december 15. 17:37
Az usa nyugodtan bassza meg magát ..Kína a jövő,a kelet a jövő.
confitür
2022. december 15. 17:15
Nekünk nagy szükségünk lenne,Kína támogatására. Szerencsére sok kínai beruházás működik Magyarországon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!