Homokszem került a brüsszeli gépezetbe: mindennel számolt a bővítésért felelős uniós biztos, csak Orbánnal nem

„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.

A Jobbik elnöke szerint hiba volt, hogy akkor az oroszok mellé állt.
Egy ukrán portálnak adott interjúban Gyöngyösi Márton úgy nyilatkozott: nagy hiba volt annak idején a részéről, hogy megfigyelőként jelen volt 2015-ben a megszállt Donyecki-medencében rendezett „kamu választáson”. A Jobbik elnöke elnézést kért. Úgy magyarázta tettét, hogy
Elmondása szerint ma már egészen másként cselekedne. Oroszországhoz azért fordult, mert az említett jogszabály egyfajta agressziót jelentett az akkori ukrán kormány részéről és szövetségest keresett. Egyetlenegy partner kínálkozott a magyarok jogainak a megvédésére, Moszkva – vallotta be.
Gyöngyösi biztosított mindenkit, hogy ma már teljes mértékben Ukrajnát támogatja, írják, mert
„most a kárpátaljai magyarok ukrán zászló alatt harcolnak a megszállókkal”,
így egyben saját szűkebb pátriájukért is harcolnak a Jobbik elnöke szerint.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás