Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Oroszország ugyanis kegyelmet ajánl azoknak az elítélteknek, akik cserébe hajlandók részt venni az ukrajnai „különleges katonai műveletben”.

Kegyelmet kapott az orosz hatóságoktól az a Moszkvában börtönbüntetésre ítélt zambiai fiatalember, akiről nemrég kiderült, hogy szeptemberben meghalt az ukrajnai fronton – közölte pénteken Stanley Kakubo zambiai külügyminiszter.
Oroszország arról tájékoztatta Zambiát, hogy kegyelmet ajánlanak azoknak az elítélteknek, akik cserébe hajlandók részt venni az ukrajnai „különleges katonai műveletben”. Kakubo elmondta: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon közölte vele, hogy Lemekhani Nyirenda

A lusakai külügyminisztérium novemberben jelezte: magyarázatot várnak Oroszországtól arra, hogy hogyan eshetett el az ukrajnai fronton az Oroszországban elítélt és börtönbüntetését töltő zambiai diák. Nyirenda Moszkva egyik külvárosában ült börtönben az orosz törvények megsértése miatt, de azt nem közölték, hogy pontosan miért ítélték el.
(MTI)
Fotó: GENYA SAVILOV/AFP