Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Korrupció és pénzmosás elleni, nagyszabású nyomozást szolgáló razzia során vették őrizetbe a görög Eva Kailit, akit görög pártja és az európai szocialisták is felfüggesztettek.

Mint arról a Mandiner is beszámolt: péntek este nagyszabású razziát tartottak Brüsszelben, amely megrengetheti az EU vezetését: a rendőrség 16 helyszínen razziázott, és legalább négy embert őrizetbe vettek. Az ügyészek bűnszervezet létrehozása, korrupció és pénzmosás elleni nyomozásról beszélnek.
Az ügyészség szerint a nyomozók már hónapok óta gyanítják, hogy

„egy Öböl-állam befolyásolja az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseit”,
különösen az intézmény vezetőit célozva, jelentős mennyiségű pénzzel és értékes ajándékokkal. A rendőrség a mostani razzia során mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt foglalt le, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket.
Értesülések szerint az Európai Parlament egyik alelnöke, a görög szocialista Eva Kaili is az őrizetbe vettek között van.
A fejlemények nyomán az európai szocialisták frakciója közölte: azonnal felfüggesztik Kaili tagságát. Ezt jelentette be a politikus anyapártja, a görög Paszok is.
Mint arról a Politico ír: Kaili a minap a munkavállalói jogok élharcosának nevezte Katart. A politikus péntek este nem reagált a sajtó megkerésésére.
Az európai szocialisták közleményük szerint „le vannak sújtva”
az európai intézményeket ért korrupciós vádak miatt, és kijelentették, hogy teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal.
Belga lapok szerint őrizetbe vették Luca Visentinit, a Szakszervezetek Nemzetközi Konföderációjának főtitkárát is.
A Politico megkereste a katari kormányt, amely eddig nem reagált az érdeklődésre.
Fotón: Eva Kaili (REUTERS/Yiorgos Karahalis)