Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Georgia államban fej-fej mellett áll a demokrata és a republikánus jelölt.

Ahogy arról beszámoltunk, Mark Kelly demokrata szenátor lett végül a befutó pénteken Arizona államban. Kelly felülkerekedett a republikánus Blake Masters-ön, így
A CNN választási élője alapján egy demokrata többségű Szenátus látszik körvonalazódni. Az amerikai hírcsatorna által közöltek szerint Georgia államban 99 százalékos feldolgozottság mellett a demokraták vezetnek. Amennyiben ezt az államot behúzzák Joe Bidenék akkor megszerzik a felsőházi többséget. Pontosabb 50-50 képviselővel fog rendelkezni mindkettő párt a Szenátusban, azonban szavazategyenlőség esetén az alelnök (aki demokrata) voksa dönt.

Fontos kiemelni, hogy a georgiai szabályok szerint, ha egy jelölt sem éri el az 50 százalékot az első fordulóban, akkor decemberben második fordulót rendeznek. Az állás a CNN adatai szerint 49,4 százalék a demokrata jelölt javára, míg a republikánus jelölt 48,5 százalékon áll.
Nyitókép: AFP