Az amerikai választásokon nem annyi ám az egész, hogy éjjelre meg is van az eredmény, mint itthon. Amerika mintademokrácia, így gyakran napokkal később derül ki a pontos eredmény, és nem ám csak annyi van, hogy megszámolják a még beérkezett maradékot, ami már úgysem változtat az eredményen. Nagyon is változtathat.
A The Federalist összeállítása szerint a baloldali média szerint az, hogy az urnazárás utáni órákban milyen trendek mutatkoznak, még csalóka lehet: ha ekkor „republikánus délibáb”, azaz jobboldali győzelem mutatkozik, még senki ne sóhajtson fel – bocsánat, az ő olvasóik ne keseredjenek el –, mert bizony „normális”, hogy a távszavazók és levélszavazók szavazatainak számlálása napokig is eltarthat, és akkor jöhet a rendes, demokratikus eredmény, a demokratább győzelem. Így ugyanis főleg demokrata szimpatizánsok szavaznak, és az ilyen szavazatokkal szoktak machinálni a demokraták.
Auron MacIntyre kolumnista a Twitteren azt is írta: „Szó szerint azt mondják nekünk minden választáskor, hogy ugyan most biztosnak látszik a republikánus győzelem, de várjunk, mert addig számoljuk a szavazatokat, amíg mégsem.”
Az EightThirtyFive nem a baloldali média várakozásairól és keretezéseiről ír, hanem tagállamonként listázza, hol mikor várható eredmény, már ha nem merülnek fel „nehézségek”.
A portál szerint ugyan az nem valószínű, hogy napokkal később lesz biztos a végleges eredmény, de például Arizonában, Pennsylvaniában és Nevadában – három kulcsállamban – eltarthat több napig, mire megtudjuk a végeredményt.
Ugyanakkor itt egy térkép az eredmények várhatóságáról.
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP