Megőriznék Németország „kulturális identitását, regionális sokféleségét és szokásait”, szigorítanák a bevándorlásra vonatkozó szabályokat és dogmamentesítenék a német külpolitikát. De milyen esélyei vannak a Bündnis Deutschland pártnak?
Olyan, mintha egy örökkévalóság óta tartana, pedig alig egy év telt el azóta, hogy megalakult: a baloldali német kormány (szociáldemokraták–zöldek–szabad demokraták) működése gyökeres változásokat hozott a németországi politikai életbe. De nem csak a kabinet összetétele és politikája lett más,
A Mandineren most két részben mutatjuk be a mozgolódásokat bal- és jobboldalon egyaránt – Sahra Wagenknecht talán-pártalapítása után most a politikai spektrum Zöldek és az Alternatíva Németországnak (AfD) közötti szegmensére koncentrálva.
Sokszor és sok helyen megemlékeztünk már arról, hogy a Merkel-korszak bár politikai sikereket hozott, pártként kifejezetten megviselte a németországi jobboldal hagyományos néppártját, a Kereszténydemokrata Uniót (CDU). Az alakulat folyamatos tartalmi és önazonossági problémákkal küzd, s láthatóan nehezére esik megtalálni a megoldást ezekre a kihívásokra. Friedrich Merz pártelnök, aki harmadik próbálkozásra ülhetett bele a főnöki székbe, egyelőre nem váltotta valóra a párt jobbszárnyának hozzá fűzött reményeit, azaz nem korrigálta a balra tolódott CDU irányvonalát számottevően.
Az nem kérdés, hogy Németországban van-e igény klasszikus polgári-konzervatív politizálásra – van, amit a vonatkozó felmérések eredményein kívül rendszerint az egyes választásokon tapasztalható viszonylag alacsony részvételi arány is alá szokott támasztani. Amíg baloldali párttal Dunát (Rajnát, Majnát, Elbát, Oderát…) lehet rekeszteni Németországban, addig a jobboldalon egyértelmű reprezentációs hiányosságok vannak, jelenleg
amire szavazhatnának a polgári-konzervatív érzelmű választók.
Az is létező probléma, hogy a jobboldali érzelmű szavazók akkor is csak nagyon ritkán lehetnek elégedettek egy választás eredményével, ha azt valamilyen csoda folytán sikerül megnyernie a CDU-nak. A legritkább esetektől eltekintve a legtöbb német választás koalíciós kényszerrel ér véget, vagyis hiába nyernek a kereszténydemokraták, a kormányba mindenképpen be kell ültetni legalább a szocdemeket vagy a Zöldeket, esetleg mindkettőt – ott vannak, ahol a part szakad.
Arra már többen is gondoltak, hogy
Az AfD is így indult annak idején, aztán a végeredmény valami egészen más lett, amire talán rá sem ismernek a tíz évvel ezelőtti alapító atyák. S ugyanez a veszély leselkedik a Bündnis Deutschland (kb. Németország Szövetség) nevű kispártra, amelynek az indulását a héten jelentették be Berlinben.
A Bündnis Deutschland programjából egy klasszikus jobbközép párt képe rajzolódik ki: kevesebb adót, kevesebb államot, erősebb középosztályt és a szubszidiaritás elvéhez jobban ragaszkodó (értsd: elvileg kevesebb dologba beleszóló) Európai Uniót ígérnek.
Megőriznék Németország „kulturális identitását, regionális sokféleségét és szokásait”,
szigorítanák a bevándorlásra vonatkozó szabályokat és dogmamentesítenék a német külpolitikát. A Nationalelf Japán elleni blamája kapcsán újra a figyelem középpontjába került identitáspolitizálásról és az lmbtq-lobbiról a Bündnis Deutschland viszont semmit nem mond.
Soraikban az olvasó hiába is keresne ismert politikust vagy húzónevet: a Bündnis Deutschlandot Steffen Große vezeti, aki eddig a Freie Wähler nevű kispárt nem túl nagy jelentőségű szászországi szervezete élén állt, ennél komolyabb tisztséget még nem viselt. Az Große szerint szándékos, hogy egyelőre nincsenek „nagy nevek” a Bündnis Deutschland vezetésében:
meg hát az is igaz, hogy az AfD alapításában részt vevő, ismertebb politikusok mára már mind eltűntek a süllyesztőben. Az új pártban ezt azért szeretnék elkerülni.
Meg persze azt is, hogy a nácik, konteósok, és a jobboldali politizálás egyéb, kellemetlen velejárói beavászkodjanak a pártba. A viszonylag magas belépti díj mellett a Bündnis Deutschland azt ígéri, hogy a tagság alapból csak két évre szól majd, utána külön meg kell majd hosszabbítani, így elvileg könnyen eltávolíthatók lesznek a renitens párttagok.
A párt jelenlegi vezetése azt mondja, a Bündnis Deutschland-tagság iránt már most is ezres nagyságrendű az érdeklődés. Jól hangzó hármas jelszó a „Szabadság, jólét, biztonság”, amivel az új párt házal –
Kispártból rengeteg létezik Németországban, jó részükről a tagjaikon kívül még senki sem hallott – sok esetben joggal. Kellő médiatámogatás nélkül a Bündnis Deutschland is hamar az ő sorsukra juthat, az pedig közmondásos, hogy jobboldali pártként Németországban bizony igen nehéz nem médiaellenszélben létezni. Ki tudja: talán a Bündnis Deutschlandnál tudnak valamit, amire a CDU-ban és az AfD-ben még senki sem tudott rájönni.
Fotó: BERND VON JUTRCZENKA / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
A német kancellár az EU-csúcs után otthon is komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el.
Hosszú éjszaka után a valóság utolérte Brüsszelt, maradt a kényszermegoldás.
A szélsőbalos halálos fenyegetéseket Charlie Kirk meggyilkolása óta nem árt komolyan venni.
A lap a józan ész irányába mutató tengerentúli politikai nyomás miatt nyafog, és az Európai Unió egységét félti az amerikai elnöktől.
A nyugalmazott német katonatiszt szerint már több százezer orosz katona sorakozott fel az európai országok határain.
Az AfD politikusa felhívta a képviselők figyelmét, hogy a jogállamisági jelentés nem más, mint véleménybíráskodás Magyarországgal szemben, amiért Brüsszelnek nem tetsző kormány áll az ország élén.
Miközben egész Európa az 50 ezer milliárdos háborús számlától hangos, a Tisza Párt elnöke egyetlen szótagot sem mert vesztegetni a témára. A kiabálás mögött kínos csend húzódik a magyarokat leginkább érintő ügyről, mert Magyar Péter nem mer szembemenni brüsszeli főnökeivel – mutatjuk, mi maradt ki a szónoklatból.
A Nyugat legsúlyosabb válságát éli 1945 óta, Európa lemaradt, az „erős emberek” kora jön – mondja a partizános évértékelőjében Tölgyessy Péter, aki szerint ebben a korszakban Magyar Péter politikája üres ígérethalmaz, stratégia nélkül, és nem gondolja, hogy választást tudna nyerni.
