A Zöldeket tartja a legveszélyesebb német pártnak, kritikus a szankciókkal és a karanténlezárásokkal szemben: a progresszív túlzásokat balról kritizáló Sahra Wagenknecht egyszerre sodorhatná válságba a Die Linkét és az AfD-t is, ha pártot alapítana. De hogy fog-e, azt talán még ő sem tudja.
Olyan, mintha egy örökkévalóság óta tartana, pedig alig egy év telt el azóta, hogy megalakult: a baloldali német kormány (szociáldemokraták–zöldek–szabad demokraták) működése gyökeres változásokat hozott a németországi politikai életbe. De nem csak a kabinet összetétele és politikája lett más, hanem
A Mandineren most két részben mutatjuk be a mozgolódásokat bal- és jobboldalon egyaránt – a baloldallal kezdve.
A szélsőbaloldali Die Linkéről – magyar szövegekben gyakran emlegetik Baloldalként – lesz szó, amiről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy mostanában élné a virágkorát. A németországi politika ügyei iránt érdeklődő olvasó emlékezhet arra, hogy a 2021-es Bundestag-választáson az is kérdéses volt, hogy a Die Linke bekerül-e egyáltalán a szövetségi törvényhozásba.
A pártnak mindössze három jelöltje jutott be a Bundestagba egyéni körzetekből – kettő kelet-berlini (Lichtenberg, Treptow–Köpenick) és egy lipcsei körzetből (Connewitz, stb.), aki ismeri ezeket a helyeket, aligha lepődik meg, hogy ott ennek a pártnak a jelöltjei nyertek –, s végül a listás szavazatarányuknak (5,3%) köszönhetően nagy nehezen mégis frakciót alakíthattak, még ha 39 fős létszámukkal el is törpülnek a 736 fős törvényhozásban.
Szóval, a Die Linke nagy nehezen beesett a parlamentbe, ami újra
Ehhez persze érdemes látni azt, hogy a 2007-ben létrejött alakulat az SPD-ből kivált WASG és az egykori keletnémet állampárt utódja, a PDS „szerelméből” „fogant”, vagyis kezdettől fogva két hagyomány, két nagy csoportosulás határozta meg a párt karakterét: a nyugati szocdemes-kultúrbalos vonal és a keleti trabantos-marxista-turmixgépes szindikátus.
Ahogy az lenni szokott, az előbbi brigád került túlsúlyba az évek során (emlékezetes, hogy a Daniel Freundot és Annalena Baerbockot is soraiban tudó Zöldeknek is volt egy, a keletnémet polgárjogi mozgalomból eredő szárnya, a Bündnis 90, ami mára leginkább csak a párt nevében létezik), ennek megfelelően
Csakhogy ezzel nem mindenki elégedett.
Aki emlékezett arra. hogy milyen nehezen került be a párt tavaly a Bundestagba, annak minden bizonnyal Sahra Wagenknecht neve is ismerős lesz. Wagenknecht a német politika egyik legkülönösebb figurája. A perzsa apától és német anyától született – akkor még – Sarah Jéna vidékén nőtt fel, majd Kelet-Berlinbe került, ahol – ilyet is ki csinál? – 1989-ben belépett az NDK-állampártba, az SED-be, mert hitt abban, hogy a Honecker-pártot még meg lehet menteni. Nem lehetett, de hát az vesse Wagenknechtre az első követ, akinek húszévesen nem voltak romantikus elképzelései a világról.
De Wagenknecht maradt, 1991-től az utódpárt PDS színeiben folytatta, azon belül is az ortokommunista szárnyban. És már akkor is igen megosztó személyiség volt, sokan nem is voltak hajlandók vele dolgozni. Mert Sahra Wagenknecht azért elég nehéz ember, ami sok nehézséget okozott és okoz neki politikai karrierje során. S ezzel meg is érkeztünk a jelenlegi konfliktus gyökeréhez, ami akár a Die Linke szakadásához is vezethet.
A másfél héttel ezelőtt közzétett Politbarometer szerint Wagenknecht a kilencedik legkedveltebb politikus az országban, sőt, az ellenzékiek között az előkelő harmadik helyet foglalja el Markus Söder bajor miniszterelnök és Friedrich Merz CDU-elnök után, ami elég jó teljesítménynek számít olyasvalakitől, akinek a főnökeit nem is említi ez a lista – és akitől pártja jelentős része szíve szerint már régen megszabadult volna.
Wagenknecht úgy a Die Linke „arca” a médiában – rendszeresen hívják különböző beszélgetős műsorokba is –, hogy egyébként szinte teljesen szemben áll saját pártja irányvonalával, sőt, tavaly még egy könyvet is megjelentetett arról, hogy a „lifestyle-baloldal” (szóval azok, akik a Die Linke hangadói) igazából csak saját magával és a saját kis miliőjével foglalkozik,
„Aki szerint az elhúzódó karanténok nem jelentenek megfelelő megoldást [a koronavírusra], minden bizonnyal összeesküvés-elméletek hatása alatt áll! Röviden: aki nem mi vagyunk, az szélsőjobboldali, klímatagadó, alusipkás… Ilyen egyszerű a balliberális világ!” – kedveskedik részben saját párttársainak is könyvében Wagenknecht. Az ellene irányuló harag érthetőnek tűnik (a kritika pedig helytállónak).
Sahra Wagenknecht ezzel összefüggésben az utóbbi időben egyre határozottabban építgette saját brandjét. Miközben a párt nyári gyűlését kihagyta a türingiai Erfurtban – nem is lett volna miért odamennie, az emberei közül senki sem tudott befolyásos pozícióba kerülni a tisztújításokon, erre azért figyelt a párt vezetése –, Wagenknecht a YouTube-on csinál magának karriert heti hírmagyarázós videóival, amiket rendre többen néznek meg, mint amennyien a Die Linkét egyáltalán követik a videós platformon.
Az egyik videójában
a legutóbbi – egyébként elég érdekes – videóban pedig éppen arról beszél, hogy a szankciós rezsim tönkreteszi Németország gazdaságát, miközben Putyinnak nem igazán árt.
A politikus YouTube-os népszerűsége azért nagyon izgalmas, mert – és ezt az INSA intézet egyik felmérése is igazolja – egyáltalán nem csak a baloldali érzelmű szavazók kíváncsiak Wagenknecht mondanivalójára, hanem sokan a túloldalról is szimpatikusnak tartják őt. Egészen konkrétan: a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói közül is.
A Die Linke vezetésével kapcsolatos ellentétek miatt a nyár óta mind gyakrabban kerül szóba, hogy esetleg Wagenknecht is megpróbálkozhatna a pártalapítással, amiben minden bizonnyal férje, a párt egykori legendás politikusa, Oskar Lafontaine is a segítségére lenne.
Az INSA említett felmérése szerint
(amivel sokat persze nem lehet kezdeni), s ami még fontosabb: az AfD szavazótáborának akár felét is elcsábíthatná. Nem csupán azért, mert sokan protesztből szavaznak az AfD-re, hanem alapvetően azért, mert Wagenknecht tényleg népszerűnek tűnik a mostanában kissé kifulladóban lévő jobboldali radikális párt választói között.
Bejelentés viszont egyelőre nincsen, s igazából az is kérdéses, hogy ha egyáltalán létrejönne a Wagenknecht-párt, akkor annak mikor jöhetne el az ideje. A Die Linke december elején tanácskozik majd arról, hogy kivágja-e soraiból a politikust, ez előtt botorság lenne bármit is bejelenteni, így Wagenknecht is csak terel, amikor a pártalapításról kérdezik.
A legkorábbi választás, ahol az alakulat megmérethetné magát, a 2024-es EP-választás lehetne. Addig még szűk másfél év van hátra – ennyi idő alatt elméletileg fel lehet építeni egy pártot, de persze kérdés, hogy az eddig alapvetően one-woman-show-nak tűnő Wagenknecht-párt kivel az élen indulna Brüsszelbe, figyelembe véve azt, hogy egy évvel később viszont Bundestag-választás is lesz, ahová szintén kellene egy húzónév.
Sahra Wagenknechtből viszont csak egy van.
Bárhogyan is alakul Wagenknecht sorsa, az biztos, hogy a jelenlegi momentuma – illetve a németországi baloldalon megfigyelhető mozgások – nem csak számára, hanem elsősorban a Die Linke és másodsorban a többi baloldali német párt számára is kihívást jelentenek. El kell gondolkodnia a szociáldemokratáknak és a zöldeknek is, mert úgy tűnik, Németországban végső soron mégis van igény nem woke baloldali politikai erőre. Vagy egy olyan politikusra, aki képes összeszedetten elmondani, hogy a berlini kormány rengeteg rossz döntést hoz mostanában.
Fotó: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance
A német Katasztrófavédelmi Hivatal (BBK) alelnöke, René Funk szerint minden német háztartásnak fel kell készülnie az elhúzódó áramkimaradásokra és más vészhelyzetekre.
Orbán még mindig nem azt teszi, amit elvárnának tőle a németek.
Kettészakadt Európáról ír a La Repubblica, alig győzik negatív jelzővel.
Nincsen stabil kormányzás Európa két vezető országában.
Bizonyítékkal állt elő a Fidelitas elnöke.
A német CDU EP-képviselője szerint meg kell akadályozni, hogy Trump szemében a magyar miniszterelnök legyen „Mr. Európa”.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
