Súlyos áramhiánytól szenved Kárpátalja – mutatjuk a számokat

2022. november 29. 19:46

A magyarok lakta megyében még így is jobb a helyzet, mint Ukrajna többi részén.

2022. november 29. 19:46
null

A megyei villamosenergia-hiány meghaladja az 50 százalékot, a csúcsterhelési időszakban pedig 70 százaléknál is több lehet – idézte a Kárpátalja.ma Olekszandr Bilakot, a Zakarpattyaoblenerho vezérigazgatóját.

Bilak hangsúlyozta:

a kritikus infrastruktúra – kórházak, vasutak, közművek épületei, katonai létesítmények – számára kiemelt áramellátást biztosítanak.

Az épületekkel azonos vonalon lévő lakótömbökben, utcákon is folyamatos az áramellátás. Az igazgató arra kéri a szerencsés lakosokat, hogy takarékoskodjanak az árammal, hogy kevesebbszer kelljen más háztartásoknak sötétbe borulniuk.

Lekapcsolási tervet is kidolgoztak

A nyilatkozatból kiderült, hogy a Zakarpattyaoblenerho munkatársai kidolgoztak egy úgynevezett lekapcsolási ütemtervet. Ugyanakkor, ha a megye átlépi a megengedett teljesítményhatárt, kénytelenek eltérni a menetrendtől, ahogy az utóbbi napokban tették. Egyes településeken, vonalakon 1-2 órás megszakításokkal több mint 16 órás áramszünetek is megvalósulhatnak – ismertette a portál.

Az Ukrenerho állami szolgáltató beszámolója szerint a háború sújtotta Ukrajnában 27 százalékos a villamosenergia-hiány.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton84
2022. november 30. 01:03
Petinek blokkolnia kéne, hogy a NATO Ukrajnával leuljön, és segítsen. Ja, már azt csinálja.
B_kanya
2022. november 29. 21:56
Jelen pillanatban 561 MW teljesítmény JÖN MAgyarországra Ukrajnából. https://app.electricitymaps.com/map
Sincero
2022. november 29. 21:25
Már 102 éve nincs fény ott.
fatman
2022. november 29. 20:55
Szóval a többi részen 50-70%-nál nagyobb a hiány?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!