Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nem ez az első alkalom, amikor patkányokra hivatkoztak a zsaruk.

Az indiai rendőrség a patkányokat okolta a házaló kereskedőktől lefoglalt és a rendőrőrsökön tárolt közel 200 kg kannabisz eltűnéséért.
A patkányok apró állatok, és nem félnek a rendőrségtől. Nehéz megvédeni tőlük a kábítószert”
– mondta Uttar Pradesh állam egyik bírósága.

A bíróság arra kérte a rendőrséget, hogy a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügyekben bizonyítékként mutassa be a rejtekhelyeket. A bíró három olyan esetet idézett, amelyekben a marihuánát rágcsálók pusztították el.
Sanjay Chaudhary bíró egy végzésében elmondta, hogy amikor a bíróság arra kérte a rendőrséget, hogy bizonyítékként mutassa be a lefoglalt kábítószert, azt a választ kapta, hogy 195 kg kannabiszt „elpusztítottak” a patkányok. Egy másik ügyben, amelyben 386 kg kábítószerről volt szó,
a rendőrség jelentést tett, amelyben azt állították, hogy a kannabisz „egy részét felfalták a patkányok”.
Chaudhary bíró azt mondta, hogy a rendőrség által lefoglalt mintegy 700 kg marihuána Mathura körzet rendőrőrseiben fekszik, és „mindegyiket a patkányok veszélye fenyegeti”.
Azt mondta, hogy a rendőrségnek nincs tapasztalata az ügy kezelésében, mivel a patkányok „túl kicsik”. Hozzátette, hogy a lefoglalt árut csak úgy lehet megvédeni „az ilyen rettenthetetlen egerektől”, ha a drogot kutatólaboratóriumoknak és gyógyszeripari cégeknek árverezik el, a bevétel pedig a kormányhoz kerül.
Nyitókép: Pixabay