„Moszkvában egyértelmű volt az üzenet: politikailag véged van” – mondja Angela Merkel a Spiegelben

„Megérkeztem a reflexió fázisába” – ha ki kellene emelni egy kulcsmondatot abból a monstre portréanyagból, amit Angela Merkellel (vagy inkább Merkelről) készített a Der Spiegel a kancellár visszavonulásának egyéves évfordulója alkalmából, ez lenne az.

A csütörtökön megjelent, valóban maratoni hosszúságú anyagból leginkább az körvonalazódik, hogy Angela Merkel továbbra is olyan, amilyennek hivatalában megismerte a világ:

Így – érthető módon – sok múlik az újságíró fantáziáján, s valóban, a cikket jegyző Alexander Osang kisebbfajta regényt körített a Merkellel való találkozásai köré, amit a tekintélyes német lap előfizetői akár meg is hallgathatnak, ha van rá negyvenkilenc percük. Mi igyekszünk a lényeget összefoglalni.

„Politikailag véged van”

Angela Merkel nem sokat változott az elmúlt egy évben, sőt, az új irodája is nagyon hasonlít a kancellári munkahelyéhez, még a főbb dekorációs tárgyak is megegyeznek.

Annál többet az olvasással – Churchill, Shakespeare, Schiller és a többi –, néha egy kis netflixezés is belefér. Merkel szereti például A koronát, de azt tagadja, hogy magára ismerne az elhunyt II. Erzsébetben. Ami azt illeti, Churchillben sem, mert Churchill bizonyos tekintetben szerette a háborút, Merkel viszont nem.

S ezzel el is érkeztünk az európai politikát és közéletet leginkább mozgató kérdéshez, az ukrajnai háborúhoz. „Jobban örültem volna, ha béke lesz a visszavonulásom után, mert hát elég sokat foglalkoztam Ukrajnával” – mondja Merkel, aki szerint egyáltalán nem meglepő, hogy végül kitört a háború.

Az egykori kancellár számára is egyértelmű, hogy a minszki formátum, amit Hollande-dal nagy nehezen letárgyaltak, 2021-re lényegében teljesen kiüresedett. Merkel azt mondja, tavaly nyáron Macronnal megpróbált volna tárgyalóasztalhoz ülni Putyinnal, de nem sikerült – Európában mindenki tudta róla, hogy ősszel visszavonul. Putyin is. „Ha szeptemberben újraindultam volna, mélyebbre ástam volna.

Putyinnak csak az erő számít. Erre az utolsó találkozóra Lavrovot is magával hozta, egyébként többnyire négyszemközt találkoztunk” – emlékszik vissza Angela Merkel.

A volt kancellár nem bánja, hogy nem indult újra 2021-ben. Érett már, hogy valaki új vegye át a helyét, új szemléletnek kellett jönnie. De az nem elég, hogy valakinek van egy saját maga szerint jó világlátása. Talán az új német külügyminiszterre és az ő „értékalapú” külpolitikájára gondol Merkel.

„Oroszországot komolyan venni okos dolog, nem gyengeség”

Az olvasónak akár az a benyomása is támadhat, hogy Merkel nosztalgiázgat, de ez aligha van így. Merkel Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter feljegyzéseiről beszél a Szovjetunió összeomlása idejéből, Tony Blairről, az ifjabb Bushról. Az újságíró szorgalmasan színez és dúsít, a Mutti csak néha ejt el egy-egy lényegesebb mondatot:

Még nem biztos, hogy tévedett.

Sőt – Merkel a Helmut Kohl Alapítvány egyik rendezvényén éppen arról beszél, hogy ha most az öreg Kohl lenne a kancellár, már biztosan azon gondolkodna, hogyan lehetne majd felvenni a kapcsolatokat az oroszokkal, ha vége a háborúnak. Merthogy ez az idő el fog jönni, és, mondja Merkel, Oroszországot komolyan venni nem gyengeség, hanem éppen hogy bölcs dolog.

Ilyet persze csak egy visszavonult kancellár mondhat ma Németországban. A jelenlegi német kormány kommunikációjába ilyesmi nem férne bele, mint ahogy az a megfontolás sem, amit Merkel az interjú egy későbbi részében ejt el: nem biztos, hogy éppen Németországnak kell csúcsmodern tankokat szállítania Ukrajnába. Ugyanis még mindig Németország az az ország Európában, aki többnyire zöld ágra tud vergődni az oroszokkal konfliktushelyzetekben. Már ha akar.

De ő már nem, mondja, ő már nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. Nem is szeretnék ott látni. „Mindent át kell élni, méghozzá belülről, hogy valami értelmeset tudjunk hozzátenni a dologhoz. Február 24. óta sok dolog történt. De ha valaki kérdez valamit, választ fog kapni” – mondja Merkel.

„Elképesztő, mennyi minden marad félbe”

„A háborúval most lezárult a történelem egy bizonyos szakasza. Az euforikus szakasz. 1989-ben győzött a szabadság. Ma megint egy olyan világot látunk, ami tele van komplikációkkal” – ezt már az Uckermarkban, Brandenburgnak egy, még a többinél is néptelenebb vidékén mondja Merkel. Azon a helyen, ahol a gyerekkorát töltötte. Brandenburgban sok helyen ma sincs térerő – Merkel jól tudja, hogy ez a saját kormányai modernizációs stratégiáinak kudarca.

Egy csomó minden csak úgy elsikkadt, magyarázza. Mindig közbejött valami. Euróválság, menekültválság, koronaválság, ilyesmik. „Elképesztő, mennyi minden marad félbe még tizenhat év munka után is” – mondja Merkel.

Merkel azt mondja, most a bebábozódás szakaszában van. Eltávolodik a politikától, könyvet ír – így reflektál is arra, ami vele történt. „Megérkeztem a reflexió szakaszába. Kevesebbet járok már a mókuskerékben” – összegez a kancellár.

Fotó: Fabian Sommer / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP