Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Kijev szerint valójában új katonai egységeket hoznak oda, és védekezésre készülnek a megszállt megye központjában.

Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője interjút adott az Ukrajinszka Pravdának, amelyben elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz közvéleményt tesztelik, miként reagálna Herszon feladására.
Az orosz erők azt az illúziót keltik, hogy elhagyják Herszont, de valójában új katonai egységeket hoznak oda, és védekezésre készülnek a megszállt megye központjában”
– jegyezte meg.

A katonai hírszerzés főnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz közvéleményt tesztelik, miként reagálna Herszon feladására. Kifejtette, hogy elsősorban készpénzt, valamint számítógépes szervereket visznek ki onnan, illetve evakuálják saját hatóságaikat és a sebesült katonákat.
Vagyis azt az illúziót keltik, hogy minden eltűnt. Ezzel párhuzamosan viszont, éppen ellenkezőleg, új katonai egységeket visznek oda, és a város utcáit készítik fel a védekezésre”
– fogalmazott.
A hírszerzési vezető úgy vélte, hogy abban az esetben, ha az orosz csapatok felrobbantanák a Herszon megyei kahovkai gátat, azzal csak rövid időre - nagyjából két hétre - lassítanák le az ukrán erők ellentámadását. A Krím félsziget és a zaporizzsjai atomerőmű viszont vízellátás nélkül maradna.
A gát részben alá van aknázva, ez igaz"
– mondta Budanov, majd hozzátette, hogy ez viszont még nem elegendő a gát teljes megsemmisítéséhez. Szerinte az oroszok a gát felrobbantásával többet veszítenek, mint amennyit nyernek.
Szerinte ugyanis ha a gátat teljesen megsemmisítik, akkor a herszoni régióban a Dnyeper (Dnyipro) bal partját is teljesen elárasztják. A hírszerzési főnök kijelentette: biztos abban, hogy Oroszország nem tudja teljesen megfosztani az ukránokat a villanyáramtól és a fűtéstől.
Minden, amit Oroszország most tesz, terrorcselekmény,
fő célja a pánik, a félelem és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság elhintése. A pánik és a félelem a terror fő fegyverei” – közölte, majd azzal folytatta, ezért az oroszok megpróbálnak komoly károkat okozni az ukrán energiaszektorban, és leállítani az ukrajnai áramexportot, hogy ezzel is gazdasági csapást mérjenek Ukrajnára.
Véleménye szerint az oroszok nem érik el a céljukat, az ukrán szakemberek a megrongált infrastrukturális létesítményeket megjavítják, egyelőre semmi kritikus nem történt.
A korábbi időszakban az oroszok főleg katonai célpontokra mértek csapásokat, kisebb számú civil célpontra”
– fogalmazott, majd kijelentette, az oroszok egyáltalán nem a katonai célpontokat támadják, hanem csak a civileket.
Megismételte, Oroszország terrorista állam, és terrorista módszereket alkalmaz céljainak elérése érdekében.
Hétfőn az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy eddig több mint 90 települést vettek vissza Herszon megyében az orosz ellenőrzés alól, a visszahódított területen legalább 12 ezren élnek. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig a Twitteren arról tájékoztatott, hogy telefonon beszélt Rafael Grossival, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetőjével.
Kuleba arra kérte a NAÜ-t, hogy haladéktalanul küldjön szakértőket azokra az ukrajnai polgári helyszínekre, „amelyeket az Oroszországi Föderáció hamisan piszkos bomba kifejlesztésének helyszíneként ír le”.
Grossi egyetértett velem. Oroszországgal ellentétben Ukrajnának nincs mit titkolnia”
– szögezte le.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) által október 21-23. között végzett felmérés eredménye szerint az ukránok 86 százaléka úgy gondolja, hogy a fegyveres harcot folytatni kell, még akkor is, ha Oroszország nem hagyja abba az ukrán városok lövetését, és nem szabad áttérni a tárgyalásokra Moszkvával.
A válaszadóknak mindössze 10 százaléka szerint kell tárgyalásokba bocsátkozni Oroszországgal az ágyúzások mielőbbi befejezése érdekében, még akkor is, ha engedményeket kell tenni Moszkvának.
(MTI)
Nyitókép: Gian Marco Benedetto / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP