Ukrán zászlót lengető tüntetők fütyülték ki Orbánt Prágában

2022. október 07. 16:30

Október 6-án, az Európa-csúcs első napján a kormányfő atrocitás nélkül vonulhatott végig a harminc méter hosszú vörös szőnyegen, ugyanezt az utat másnap már füttykoncert közepette kellett megtennie.

2022. október 07. 16:30
null

Október 7-én pár tucat tüntető várta ukrán zászlókkal és molinókkal a prágai EU-csúcsra érkező állam- és kormányfőket. A 444 az rtl.hu-ra hivatkozva írta meg, hogy míg a tüntetők Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral nem foglalkoztak, a magyar miniszterelnök érkezését füttykoncert fogadta. Az október 7-én, pénteken készült videó alább látható:

A kormányfő a tüntetőkkel nem foglalkozott, a jó harminc méter hosszú vörös szőnyegen ráérősen sétált végig.

A prágai Európa-csúcs október 6-án kezdődött, ahol a tanácskozás helyszínére az állam- és kormányfők ugyanezen az útvonalon haladtak végig.

Füttykoncertnek és tüntetőknek ekkor még nyoma sem volt.

A miniszterelnököt Petr Fiala cseh kormányfő kedélyesen fogadta, rövid szóváltásukat követően Orbán Viktor különösebb atrocitás nélkül lépett az épületbe.

Orbán Viktor miniszterelnök október 6-ai bevonulása 13:08:42-től tekinthető meg. 

Kép: Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. október 08. 09:51
a kifütyülés a rajongás jele az ukránok rajonganak Orbánért
Dezsőke
2022. október 08. 09:49
az ukránok által kifütyülve lenni, dicsőség!
Orange79
2022. október 08. 08:06
Úgy látszik, hogy nem gondolkodtunk elég ukrán menekültről, hálából kifütyülnek a derék csehek. A kurva anyjukat! Még Ukrajnának is...
Trombitás Keresztély
2022. október 08. 01:28
Egyedül a dagadt törpét fújolták ki az EU csúcson. 🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!