Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jobb volna, ha a világ országai „felfognák és elfogadnák az új realitásokat” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.

Az orosz diplomácia vezetője kijelentette, hogy Ukrajna nem tartozik azon országok közé, amelyeknek sérthetetlen a területi egysége − számolt be róla a Kárpáthír.
Szergej Lavrov az Oroszországi Föderáció szövetségi tanácsának ülésén tette ezt a kijelentést, amikor épp az ukrajnai területek elcsatolásáról döntöttek. Az orosz külügyminiszter azt is elmondta, hogy

Persze jobb volna, ha a világ országai „felfognák és elfogadnák az új realitásokat” – tette hozzá.
Nincs tovább: aki fegyvert szállít Ukrajnának, közvetlen konfliktusba keveredik Oroszországgal – állítja a Duma elnöke
„Ezentúl más módon fogunk beszélni azokkal, akik felszerelést, fegyvereket szállítanak, vagy zsoldosokat küldenek” – hangsúlyozta Vjacseszlav Volodin. Bővebben!
Fotó: Aleksey Nikolskyi / Sputnik / Sputnik via AFP