A magyar pártokat tömörítő Szövetség képviselői mind az öt magyarok által lakott megyében ott lesznek, összesen 54 mandátummal. 2017-ben a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd összesen 42 képviselői helyet szerzett, így az egységes párt nagyot lépett előre – olvasható a Felvidek.ma portálon. Mint írják,
a Szövetség két megyei elnökjelöltet is indított, mindketten sikeresen helyt álltak.
Berényi József megduplázta szavazatait 2017-hez viszonyítva, 38 052 vokssal második lett Nagyszombat megyében az újra győztes Viskupič mögött. Csenger Tibor 35 064 szavazattal a harmadik lett Nyitra megyében. Mindkét megyeelnök saját járásában megnyerte a képviselő-jelöltek csatáját is.