London polgármestere baloldali muszlim, a brit kormányfő konzervatív hindu lesz

2022. október 24. 16:11

A pakisztáni származású Sadiq Khan a Munkáspártban, a hindu Rishi Sunak a Konzervatív Pártban politizál.

2022. október 24. 16:11
null

London polgármesteri tisztségét 2016, Boris Johnson városvezetői leköszönése óta tölti be Sadiq Khan. A pakisztáni származású, szunnita muszlim polgármester szülei 1968-ban érkeztek a brit fővárosba, Sadiq 1970-ben született brit földön. Apja buszvezető, édesanyja varrónő volt.

Szülei is folyamatosan munkában voltak, és ő maga is gyerekkorától dolgozott,

volt lapkihordó is, nyaranta pedig építkezéseken dolgozott. A szorgalmas diákot aztán fölvették egy londoni jogi egyetemre, majd ügyvédként dolgozott. Ezzel párhuzamosan már huszonéves korától helyi politikus volt, 2005-től a Munkáspárt parlamenti képviselője lett, 2016-ban pedig London népe megválasztotta őt a brit főváros polgármesterének.

Rishi Sunak, Nagy-Britannia hamarosan hivatalba lépő új miniszterelnöke indiai származású, hindu szülők, orvos apa és gyógyszerész anya gyermekeként született Nagy-Britanniában.

Magániskolák és oxfordi egyetemi tanulmányok elvégzése után a pénzügyi szférában helyezkedett el.

Az Infosys nevű indiai informatikai óriáscég tulajdonosának lányát vette el: a házaspár több száz milllió fontnyi vagyonnal rendelkezik. A Konzervatív Pártban politikai karriert kezdő, régóta EU-szkeptikus nézeteket valló és a Brexitet támogató Sunak pénzügyminiszteri tisztséget töltött be Boris Johnson kormányában. Nyáron Johnson bukása előtt lemondott tisztségéről. Liz Truss-szal szemben alulmaradt a párttagság körében szervezett szavazáson, ám Truss gyors bukása után újra vezetőnek jelentkezett, s hétfő délutánra ő maradt az egyedüli jelölt, így ő lesz a brit Konzervatív Párt új vezetője, s hamarosan az ország új miniszterelnöke is.

Sunakot bemutató részletes portrécikkünket itt olvashatják!

Rishi Sunak a Truss-szal folytatott vitában nyíltan kritizálta Sadiq Khant, mégpedig azért, mert

szerinte a londoni polgármester nem tesz meg mindent a bűnözés visszaszorítása érdekében.

Khan stábja válaszul a konzervatívok megszorító politikáit kritizálta, s hozzátették: Khan nem kér bocsánatot azért, mert fellép a klímaváltozás, a hajléktalanság és a szegénység ellen, mi több, szerintük Khan – a Konzervatív Párttal ellentében – London-párti, s a bűnözés szerintük csökkent Khan polgármestersége alatt.

 

Egymás származásáról és vallásáról nem tettek megjegyzést a szemben álló brit politikusok.

 

Fotókollázs: Daily Express

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2022. október 25. 10:18
"Khan ... fellép a klímaváltozás, a hajléktalanság és a szegénység ellen" Az ilyen nagy lózungok, megfoghatatlan általánosságok azt jelentik, hogy nem csinál semmi értelmeset. A bűnözők elleni fellépés eredménye mérhető lenne, a klímaváltozás elleni...? Szélhámos gazember; kb. az angol kamugeci.
Csányi Gyuri
2022. október 25. 08:41
A gyarmatbirodalom visszavág.
NewHorizon
2022. október 25. 05:36
Hozzáértő elemzők (mint a linkelt cikk írója, szerkesztői nevén 'Sundance') nemzetközileg magasra becsült véleménye szerint Sunakot a globalisták bandája manőverezte pontosan oda, ahol szükségük van rá. (Tehát nyilvánvaló, kiknek az érdekeit fogja igazából képviselni.) Ilyenre mondja a magyar, hogy "ügyes". Cikk: The Conservative Treehouse, 2022. október 23. (magyarul - google fordítás – csak némely szöveg, nem a videók) https://theconservativetreehouse-com.translate.goog/blog/2022/10/23/boris-johnson-announces-he-will-not-seek-prime-minister-role-sets-up-wef-groomed-rishi-sunak-to-take-leadership-position/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp#more-238884 (eredeti cikk) https://theconservativetreehouse.com/blog/2022/10/23/boris-johnson-announces-he-will-not-seek-prime-minister-role-sets-up-wef-groomed-rishi-sunak-to-take-leadership-position/ Nigel Farage, egy Sky News Australia interjúban Sunakot nagyon gazdag (aki a medencéjét is tudja majd fűteni, mialatt az egyszerű brit fagyoskodik) és nagyon nagyon unalmas személynek nevezte, az ausztrál Paul Murray pedig megjegyezte, hogy Sunak igencsak az intézmény/állandó szervezet (establishment) embere. Videó: Sky News Australia https://www.youtube.com/watch?v=ZDiH4YLtzgk
MyOp
2022. október 24. 22:31
Majd a London Bridge-ről megszóllal a müezin.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!