Irán további rakétákat és drónokat ígért Oroszországnak

2022. október 18. 18:40

„A válság diplomáciai rendezését akarjuk” – fogalmazott egy iráni diplomata.

2022. október 18. 18:40
null

Irán szárazföldi célok leküzdésére alkalmas rakéták és további drónok leszállítását ígérte meg Oroszországnak – közölte kedden két magas rangú iráni tisztségviselő és két diplomata.

Az egyezséget október 6-án kötötték Mohamad Mokber első iráni alelnök, valamint az iráni Forradalmi Gárda két magas rangú tisztségviselője és a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács egyik tagja moszkvai látogatásán. 

– mondta az egyik iráni diplomata. Mindemellett visszautasította azt a nyugati értékelést, hogy az ügylet sértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015-ös határozatát. 

„Nem az eladó dolga, hogy hol fogják bevetni őket. Ellentétben a Nyugattal, mi nem fogjuk pártját senkinek sem az ukrajnai válságban. A válság diplomáciai rendezését akarjuk” – tette hozzá a diplomata.

Iráni tisztségviselő: Oroszország több száz rakétát akar vásárolni

Az egyik iráni tisztségviselő szerint Oroszország több száz rakétát akar vásárolni, a többi között közepes hatótávolságúakat is. Hozzátette, hogy hamarosan le is fogják szállítani ezeket.

Egy az ügyre rálátással bíró egyik nyugati tisztségviselő megerősítette az értesülést, mondván, hogy van egy megállapodás Irán és Oroszország között földi indítású, szárazföldi célok megsemmisítésére alkalmas rövid hatótávolságú rakéták szállítására, ideértve a Zolfaghar típust.

Ukrajna nemrég jelentette, hogy Oroszország iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú iráni önmegsemmisítő drónokat vet be támadásai során. Ugyanakkor az iráni külügyi szóvivő hétfőn tagadta, hogy a teheráni rezsim harci drónokat küldött Oroszországnak, az ilyen állítások mögött szerinte politikai megfontolások állnak.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Fadel Senna / AFP

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miles1
2022. október 18. 23:55
A legszebb az volt, amikor a múlt héten ukránok azon vinnyogtak, hogy az egyik szétszerelt iráni drónmaradványban amcsi cuccok voltak. Csipek, ilyesmik. Az amcsik rögtön tudták is a választ: á, nem a mienk, tajvani gyártmányok! Az irániak biztosan lopták ezeket. Ezerszám.....
B_kanya
2022. október 18. 21:59
Izé, a RT sem, a RIA sem ír erről semmit, sőt: https://ria.ru/20221018/rakety-1824988382.html A goolag fordító szerint: On Tuesday , the Iranian Foreign Ministry again denied allegations that Tehran is supplying Moscow with its weapons, including drones. In early October, Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian said that the Iranian side did not supply Russia with weapons for use in hostilities in Ukraine , since "any support with weapons by one of the parties to the conflict will delay the possibility of establishing peace." The official representative of the Russian Foreign Ministry , Maria Zakharova , stated that the topic of Russia's purchase of combat drones from Iran was artificially thrown into the American media. Tehát honnan szopta a hírt az MTI?!?!
mamarizsa
2022. október 18. 21:42
Tehát a fideszes békepárti, de ezt a bejegyzést, ahol fegyvereket szállítanak egy háborús térségbe egy kőkeményen fideszes seggnyaló oldalon, csak lájkolták, nincs diszlájk...
zara
2022. október 18. 21:37
a végén derül h irán katonai világhatalom....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!