Majd ismertette, hogy mind az orosz, mind az ukrán fél jelentős veszteségeket szenvedett a drónok tekintetében. „Az adok-kapok odáig fajult, hogy mindkét fél elkezdett kereskedelmi forgalomban is kapható drónokat bevetni, mert kifogytak azokból a drónkészletekből, amelyekkel nekivágtak ennek a háborúnak.”
Bor Olivér arról is beszélt, hogy a drónok elleni védekezés egyik módja az elektronikus zavarkeltés, a másik pedig ezen eszközök sérülékenységének a kihasználása. A szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy a nem hadicélra kifejlesztett drónok jóval sérülékenyebbek, hamarabb lehet bennük kárt tenni.
A teljes műsort alább tekinthetik meg: