Uniós értékek: Kijevben szélsőségesek támadtak meg egy LMBTQ-rendezvényt (VIDEÓ)
Végül sikerült megfékezni a támadókat.
A színész szerint „undorító” az a sok támadás, ami a Harry Potter-könyvek íróját éri.
Ralph Fiennes, aki a Harry Potter-filmekben Voldemort nagyurat alakította „undorítónak” és „megdöbbentőnek” nevezte a J. K. Rowlingot ért gyalázkodásokat és halálos fenyegetéseket – írta a Variety.
„J.K. Rowling nagyszerű könyveket írt a felelősségről, és a fiatal gyerekekről, akik megtalálják önmagukat. Történetei arról szólnak, hogy miként válhatsz jobb, erősebb, és az erkölcseire is odafigyelő emberré” – nyilatkozta a színész a New Timesnak adott interjújában.
Fiennes kitért arra is, hogy „meg tudom érteni azt a nézőpontot, amelyik dühös lehet arra, amit a nőkről mond.
De ő nem valami obszcén, überjobboldali fasiszta.
Ő egy nő, aki azt mondja: »Nő vagyok, és nőnek érzem magam, és azt akarom, hogy kimondhassam, hogy nő vagyok« – idézte fel a színész.
Rowling az elmúlt években azzal került többször a figyelem középpontjba, hogy számos fenyegetést – köztük halálosat is – , kapott miután politikai témákban is felszólalt.
2020 júniusában számos tweet után a kritikusok azzal vádolták, hogy „transz-ellenes”, és a transzközösségre ártalmasnak tartott vélemények hangoztatásával vádolták. Tavaly novemberben a Twitteren azt írta: „Most már annyi halálos fenyegetést kaptam, hogy teleírhatnám velük a házat, de nem hagyom abba a kiszólást” – idézte fel a Variety.
Nyitókép: WARNER BROS. / HEYDAY FILM / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP