„Zaklatással, megfélemlítéssel próbálták rávenni a felmondásra. Nem tudott visszatérni a munkahelyére, mert megtagadták a szálláskérelmét” – tette hozzá a sértett ügyvédje, aki azt is állította, hogy amikor ügyfelét behívták Callas irodájába, az igazgató „dühösen kikérdezte, és azt mondta neki, hogy ha nem akarja ünnepelni a sokszínűséget, akkor nyilvánvaló: ez nem az a hely, ahol dolgozhat. Adminisztratív szabadságot adott neki,
kikísértette egy biztonsági őrrel, és kint hagyta a hőségben közlekedési lehetőség nélkül. Végül húsz percet kellett gyalogolnia a tikkasztó időben, és 45 percet kellett várnia az átszállásra,
majd a következő két napon hőkimerültségtől szenvedett.”
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Jaime Reina / AFP