Kreml: Veszélyesebb lesz a gabonakivitel Moszkva részvétele nélkül

2022. október 31. 17:29

Moszkva szombaton felfüggesztette a részvételét a gabonaszállítási egyezményben.

2022. október 31. 17:29
null

A gabonakiviteli megállapodás végrehajtása Oroszország részvétele nélkül aligha lehetséges és egyre kockázatosabbá válik – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak. „Olyan körülmények között,

megváltozik a jellege, sokkal kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik” – mondta. A szóvivő Kijevet tette felelőssé amiatt, hogy az egyezmény veszélybe került. Törökországnak azt a szándékát kommentálva, hogy a gabonaegyezmény végrehajtását Oroszország részvétele nélkül kívánja folytatni, rámutatott, hogy az orosz külügyminisztérium és intézmények folytatják a kapcsolattartást Ankarával és az ENSZ-szel. Peszkov nem tudta megnevezni Moszkva milyen feltételek mellett lenne hajlandó fenntartani gabonaegyezményt.    

Hangsúlyozta, hogy Oroszország a gabonaegyezményből való kilépés után is támogatni fogja a legszegényebb országokat, amire konkrét intézkedéseket fog kidolgozni. Emlékeztett rá, hogy a megállapodás alapján elszállított

ukrán gabonának csak egy jelentéktelen hányada jutott el a nevezett államokba, a nagy része pedig Európában maradt.

Megígérte hogy az orosz fél a kieső mennyiségeket saját költségén kompenzálja és felidézte, hogy Dmitrij Patrusev orosz mezőgazdasági miniszter szombaton közölte: Oroszország készen áll arra, hogy a következő négy hónapban akár félmillió tonna gabonát ingyen szállítson a legszegényebb országoknak.    

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, elnöki közel-keleti és afrikai különmegbízott kétfőn közölte, hogy Moszkva kapcsolatban áll számos ország, köztük az afrikai államok vezetésével, amelyeknek támogatásra van szükségük az élelmiszer- és műtrágyaellátásban. A diplomata is azt hangoztatta, hogy

Oroszország a gabonaegyezményben való részvételének felfüggesztése után is támogatni fogja a rászorulókat.    

A júliusban megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban az ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek a élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le, de Moszkva a szombaton Szevasztopol térségében végrehajtott ukrán támadásra hivatkozva függesztette a részvételét benne. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap arról tett bejelentést, hogy az orosz fekete-tengeri flottát szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállító folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el.

(MTI)

Nyitókép: ESRA BILGIN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pathfinder76
2022. október 31. 20:31
Afrika ingyen kap orosz gabonát.Az afrikai országokban erősödik az orosz befolyás. Az ukrán kikötők ismét blokád alá kerülnek. Megérte a drónos akció...
LancelotDuLac
2022. október 31. 18:08
"Kreml: Veszélyesebb lesz a gabonakivitel Moszkva részvétele nélkül" - akkor megint a civil hajókat fogják lövöldözni az oroszok? "Bátraké" a szerencse! Aljas gané népség!
stug
2022. október 31. 18:08
A ruszki hiszti egyetlen oka az újabb zászlóshajójukat (is) ért találat. Ezekről a hajóikról rakétázzák Ukrajnát, teljesen legális célpontok.
Kanmacska
2022. október 31. 17:59
Az afrikai éhezők nem kapnak kevesebb kaját így sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!