Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Brown szerint rázós következményei lehetnek az infláció okozta válságnak.

A BBC rádiójában nyilatkozó Gordon Brown úgy véli, a Liz Truss vezette kormányzat spórolása „családellenes, mert ötmillió gyermeket taszítana szegénységbe”, emellett pedig azt hangsúlyozta, hogy mintegy negyven százalékban azok szenvednék meg a kormányzati kiadások lefaragását, akik így is keveset keresnek. „Ez teljességgel erkölcstelen. Ezzel a szegények fogják hátukon hordozni a válság terheit – amelyet más emberek hibái okoztak” – vélte a volt munkáspárti miniszterelnök.
– figyelmeztetett Brown.

Nyitókép: Ewan Bootman / NurPhoto / AFP