„Mintha nem lenne elég elmebeteg a világpolitikában nélküle is, Musk szaporítja az őrültek számát, aki feleslegesen bonyolítja és ködösíti a képet. Nincs olyan hazugság, amit el ne hinnének, nincs olyan kötözni való bolond, akinek ne lennének követői, ezért a világpolitikában való megjelenésével csak fokozza a zűrzavart. Még a végén megtetszik neki a politikacsinálás és a világuralom, és valamilyen formában megpróbálja formálisan is maga alá hajtani a bolygót. Erre minden esély megvan. Nem Bill Gates itt a veszély, hanem ez az idióta ökör.
Annál is inkább, hogy
Starlink műholdjaival ott biztosítja az internetet, ahol akarja, s ezzel közvetve háborúkat dönthet el, nemzetek fölött szerezheti meg az uralmat.
Különösen, ha az internet mellé megszerzi magántulajdonba a közösségi média fölötti ellenőrzést is. Ez már az Antikrisztust vetíti előre, méghozzá egy univerzális elmebeteg személyében. Musk elintézné a világ dolgait, megmondaná, hogy melyik diktátornak mit adjanak oda. Miközben őt soha senki semmire nem választotta meg, nem bízta meg, semmiféle legitimációval nem rendelkezik.
Ebben a felállásban lennének a hagyományos politikusok és kormányok, és felettük áll a világ leggazdagabb embere, aki mindenki felett uralkodik,
mert magántulajdonában vannak az eszközök, amelyekkel az országokat megbéníthatja, ha akarja. Musk politikai színrelépése »red flag«, figyelmeztető jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben a szabályozással, ha valaki magántulajdonba veheti az országok működésének alapjait jelentő infrastruktúrát, tömegeket mozgathat, agymosást végezhet, és világuralomra tehet szert. Ezt mindenképp meg kellene akadályozni.”
Nyitókép: AFP