Visszakapta korábbi nevét Kazahsztán fővárosa

2022. szeptember 17. 19:02

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szombaton aláírta azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország fővárosát az eddigi Nur-Szultan helyett ismét a korábbi nevén, Asztanának hívják.

2022. szeptember 17. 19:02
null

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szombaton aláírta azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország fővárosát az eddigi Nur-Szultan helyett ismét a korábbi nevén, Asztanának hívják.

A parlament már előző nap megszavazta a törvényjavaslatot. A kazah fővárost 2019-ben nevezték át Asztanáról Nurszultan Nazarbajev távozó államfő tiszteletére. Tokajev már korábban közölte azt is, hogy a hivatali elődjéről elnevezett más intézményeknek meg kell tartaniuk jelenlegi nevüket.    

A kazah lakosság júniusban népszavazáson hagyta jóvá az alkotmányos reformot, amellyel a kezdeményezők a 30 évig tartó Nazarbajev-korszakot szándékozták lezárni. Tokajev most aláírta azt az alkotmánymódosító javaslatot is, amely az államfő mandátumát az eddigi ötről hétévesre hosszabbítja meg, ugyanakkor azt is kiköti, hogy a megbízatás ezentúl nem újítható meg.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Roman Ismayilov

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kujon
2022. szeptember 18. 03:22
Az meg, hogy egy tök másik ország városáról van kitéve a kép, kegyetlen szánalmas a Pattanó szerkesztőségétől.
kujon
2022. szeptember 18. 03:20
Autentikusan írva AcTaHa. :D Baromság volt ez az egész Nurszultánozás, emberről nem nevezünk el várost.Már a normálisék legalább is.Az szimplán személyi kultusz, az meg egyértelműen pföjj.
pandalala
2022. szeptember 17. 22:41
Leningrád se Leningrád, már jó rég óta ... ;-))
kampman
2022. szeptember 17. 22:22
Nyilvánvaló volt, hogy csak addig marad az új név, míg Nazarbajev sleppje van hatalmon. Minden ilyen személyi kultusz által motivált őrület rövid életű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!