Már nincs áthidalhatatlan ellentét a Bizottság és a magyar kormány között – szakértő a brüsszeli döntésről

2022. szeptember 18. 16:30

Belátható közelségbe került a megállapodás – értékelte a vasárnapi döntést Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.

2022. szeptember 18. 16:30
null
Konopás Noémi

„Konstruktív, építő jellegű döntésnek tartom” – így reagált Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója az Európai Bizottság döntésére. Kovács úgy véli, hogy szakmai, jogi, illetve technikai síkon is

belátható közelségbe került a megállapodás: nincsen már áthidalhatatlan ellentét.

Az európai uniós kutatási igazgató kiemelte: a magyar kormány 17 pontban „nagyon komoly, konkrét és fontos vállalásokat tett, ami közelebb vitte az álláspontokat egymáshoz”.

Hangsúlyozta továbbá, hogy jelentősen csökkent a kilátásba helyezett büntetés mértéke a korábban kiszivárgottakhoz képest. „Látni kell, hogy ez a 7,5 milliárd euró a felzárkóztatási forrás egyharmada. Ha a teljes magyar pénzügyi borítékot vesszük az előttünk álló évekre, akkor ez kevesebb mint 20 százalék” – hangsúlyozta. Mint kiemelte, a Bizottsági tisztségviselői értékelték a magyar kormány kompromisszumkészségét, a nyár eleje óta tartó intenzív egyeztetéssorozat pozitív, konstruktív mederben zajlott. „Optimista vagyok, ha a november 19-i határidőre a magyar kormány elfogadja a beígért jogszabályokat, akkor minden akadály elhárul” – szögezte le Kovács Attila.

Mindezek mellett Kovács kiemelte: a Bizottság mai döntése fontos üzenet az Európai Parlamentnek is. Az elmúlt időszakban ugyanis az EP születtek olyan dokumentumok, amelyek Magyarország vonatkozásában százszázalékos forráselvonást vizionáltak. És bár a Bizottság nem tudott teljes mértékben ellenállni a parlamenti nyomásgyakorlásnak, a mostani döntés ennél jóval kedvezőbb. Mindenesetre az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint egyértelműen látszik, hogy

ami most jogállamisági köntöst öltött”.

Kovács szerint az egész politikai játék középpontjában a szankciók állnak. Úgy véli, az Európai Parlament a szankciók mellett van, míg Magyarország jóval árnyaltabban látja ezt a helyzetet. Mindenesetre szomorú, hogy az EP „ilyen ideológiai dolgokkal foglalkozik, miközben az energia és az élelmiszer ára a csúcsokat ostromolja”.

Összességében Kovács Attila úgy látja, hogy

a Bizottság és Magyarország meg tud majd állapodni,

hozzátette ugyanakkor, hogy „persze ebbe a helyzetbe még a Parlament bekavarhat, én bízom benne, hogy győzni fog a józan ész, és hogy a Parlament nem fogja majd tudni ezt az álláspontját érvényesíteni”. Megjegyezte: jellemző, hogy a sajtótájékoztatót követően a „vérszagra gyűlt újságírók, akik azt várták, hogy itt kő kövön nem marad”, azt kérdezték, hogy ha ennyivel zárul a mostani eljárás, akkor mikor indul a következő Magyarország ellen.

„Egyértelmű, hogy a Parlament meg akarja osztani a Bizottságot és Magyarországot, egy olyan időszakban, amikor nyakunkon az orosz-ukrán háború. Mindenki a megosztásra figyel, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnánk”. Kovács úgy látja, az Európai Parlament veszélyes játékot űz.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sommer
2022. szeptember 18. 18:02
Farkasházyéknak rossz hetük volt. Győzött a Fradi az UEL-ben, most meg még ez is...
Secnir
2022. szeptember 18. 17:44
nov 19-ig kaptok határidőt - belátható időn belül a megoldás "ha a november 19-i határidőre a magyar kormány elfogadja a beígért jogszabályokat, akkor minden akadály elhárul”" nem. nov 19.-ig a magyar kormánynak át kell alakítani néhány dolgot, aminek érdekében ÚJ jogszabályokat KELL hoznia. nem prüccel mondta meg, hogy milyet hozzanak meg!
states
2022. szeptember 18. 17:28
Szegény komcsik, se szovjet tankok, a brüsszeli, washingtoni zsarolás sem jön be, a sorosmilliárdok pedig minden idők legrosszabb befektetése, ahogy Orbán mondta. Buci minden fronton, komcsik.
Micó
2022. szeptember 18. 17:24
.........És JÖN, JÖN, JÖN: BÖSZMÉNÉ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!