Ferenc pápa úgy véli, erkölcsileg legitim fegyvereket szállítani Ukrajnának

2022. szeptember 16. 12:11

Az egyházfő az „igazságos háború” elveit fejtegette egy repülőgépen tartott sajtótájékoztatón.

2022. szeptember 16. 12:11
null

Ferenc pápa azt mondta, hogy erkölcsileg legitim, ha a nemzetek fegyvereket szállítanak Ukrajnának, hogy segítsenek az országnak megvédeni magát az orosz agresszióval szemben – számol be a Reuters.

A katolikus egyházfő a háromnapos kazahsztáni útjáról visszatérve, a repülőgép fedélzetén nyilatkozott. Megkérdezték tőle, hogy erkölcsileg helyes-e, hogy az országok fegyvereket küldenek Ukrajnába. „Ez egy politikai döntés, amely lehet morális, erkölcsileg elfogadható, ha az erkölcsösség feltételei között történik” – válaszolta a pápa.

A pápa ezt követően az „igazságos háború” elveit fejtegette, amelyek lehetővé teszik a halálos fegyverek arányos használatát önvédelem céljából egy agresszor országgal szemben. „Az önvédelem nemcsak jogszerű, hanem a haza iránti szeretet kifejezése is. Aki nem védi meg magát, aki nem véd meg valamit, az nem szereti azt. Aki megvéd (valamit), az szereti azt” – mondta Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő kifejtette a különbséget aközött, hogy mikor erkölcsös és mikor erkölcstelen fegyvert szállítani egy másik országnak: „Ez lehet erkölcstelen, ha a szándék további háborút provokál, vagy ha olyan fegyvereket adunk oda, amelyekre (egy országnak) már nincs szüksége. A motiváció az, ami nagyrészt minősíti ennek a cselekedetnek az erkölcsösségét” – mondta.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. szeptember 17. 09:10
Kurvára nem az -teológiai szempontból.
ringwoodite
2022. szeptember 17. 05:16
Nem nyilatkozom. Ez lett volna a helyes válasz Kedves Papa...
Felhasználo74
2022. szeptember 17. 01:10
És ez isten szolgálya földi helytartója isten segíts!!!!
lendvaiildiko
2022. szeptember 16. 22:01
Ebből az is következik, az ukránok magyar és orosz nemzetiség üldözése is legitim? Tehát Ferenc fegyvere legitim, Alekszij fegyvere illegitim? Le kellene már mondani....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!