Szergej Lavrov szerint az Egyesült Államok a tűzzel játszik Tajvan körül

2022. szeptember 25. 10:11

„Elítéljük az Egyesült Államok és műholdjainak provokációit a Tajvani-szorosban” – mondta az orosz külügyminiszter.

2022. szeptember 25. 10:11
null

 Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ Közgyűlésén élesen bírálta az Egyesült Államokat. „Tajvan körül a tűzzel játszanak. Ráadásul katonai támogatást ígérnek Tajvannak” – mondta Lavrov. A Tajvan miatt kialakult feszültség azt követően fokozódott az Egyesült Államok és Kína között, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke augusztusban Tajvanra látogatott. Ezt nagyszabású kínai hadgyakorlatok követték, Joe Biden amerikai elnök pedig ígéretet tett Tajvan védelmére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Kína mellé állt Tajvan ügyében. „Szándékunkban áll szilárdan ragaszkodni az 'egy Kína' elvhez” – jelentette ki a múlt héten. „Elítéljük az Egyesült Államok és műholdjainak provokációit a Tajvani-szorosban” – tette hozzá. Lavrov azzal is vádolta Washingtont, hogy szankciókkal próbálja „az egész világot a saját hátsó udvarává tenni". „Ez színtiszta diktatúra, illetve kísérlet annak kikényszerítésére” – jelentette ki.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2022. szeptember 25. 12:41
Kína valami kibaszott sok pénzt hitelezett világszerte mindenféle projektekre. Egy hitel ugyebár akkor éri meg, ha szépen rendben lemegy a futamidő, az adós időre törleszt és a végén bizalom is kiépül: korrekt a hitelező, fegyelmezett az adós. Miért is kezdett Kína ilyen mutatványba? Azt vette észre, hogy a bevétele dollárban jelentkezik, és ha a dollárból amerikai állampapírokat vesz, ami teljesen értéktelen szemét, hiszen köbméterre nyomtatják, az amerikai államadósság már nagyobb mint a nemzeti vagyon, és ennek a folyamatnak csak csőd lehet a vége, tehát le kell ugrani erről a témáról. Kína tehát a dodókáját szépen világszerte fektette be és ez kibaszott mód elkezdett hiányozni az amcsi gazdaságból. Ők persze nem a szuper IMF megoldással operálnak, az másoknak van kitalálva, hiszen úgy is egyenlőek lehetnek, ha lerángatják a másikat a sárba maguk mellé. Elkezdték hát világszerte megfúrni a kínai hitelből indult projekteket, nálunk is elég csak kettőt említeni: a Belgrádi vasutat és a Fundant. Ilyen átlátszó kolosszális faszságokkal mentek neki, hogy kínai kémek úsznak fel a Dunán, a vasút meg sohasem térül meg, na és Tibet! És most így belegondolva kik is sercegtek a legjobban, mint takony a sparhelten? Az amcsi beépített ügynökök, baszó tímeától bél szerdaszettig az össze amcsóban képzett és ránk oktrojált ügynök. Vegyük észre, nem rólunk szól a játék, hanem a kínai hitelekről, bedönteni mindet, hogy Kína menjen szépen vissza, támogassa az amcsi államháztartási hiányt.
foldizs
2022. szeptember 25. 11:25
Lavrov inkább vonuljon be sorkatonának!
termx
2022. szeptember 25. 11:08
Tajvan megnézi mi lett Ukrajnából usa "segítséggel" és felteszik a kérdést: szeretnénk hogy Tajvan is egy ugyanolyan romhalmaz legyen vagy inkább kiegyezünk Kínával?
kdani22
2022. szeptember 25. 10:47
A tajvaniak vajon hogyan vélekednek erről, vajon szívesen csatlaloznának Kínához? Biztos vagyok benne, hogy nem, és ezen kéne lennie a hamgsúlynak, nem az USA támogatásán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!