Szerbia nehéz helyzetben van: ha csatlakozni akar az EU-hoz, Koszovó ügyét is rendeznie kell. De Pristina is tagjelölti álmokat sző. Meglehet, hogy Szerbia vagy az EU-tól, vagy Koszovótól búcsúzhat.
Nyár közepén derült ki, hogy a Balkánon ismét forróvá válhat helyzet, a legfrissebb Szerbia és Koszovó közötti politikai villongás pedig még augusztus végén is úgy tűnt, hogy megnyugtató eredménnyel zárult.
A megállapodás létrejött – twittelte augusztus 27-én Josep Borrell, az Európai Unió katalán származású külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
A pristinai (Koszovó) és a belgrádi (Szerbia) kormányzat között egy korábban is ismert konfliktus élesedett idén a hivatalos okmányok elfogadhatósága körül.
amelynek területén a lakosság 90 százaléka szerb – itt a lakosság tulajdonképpen szerb papírokkal rendelkezik, a közös fizetőeszköz pedig a dinár.
Augusztus elején ugyanis Pristina bejelentette: szeptember 1-jétől a koszovói szerbek számára is előírja a Koszovó által kibocsátott rendszámtáblák használatát. Emellett, a vonatkozó törvénytervezet előírta, hogy a koszovói területre belépő szerbek ideiglenes személyazonosító okmányt lennének kötelesek igényelni koszovói tartózkodásuk alatt. A bejelentés hatására heves tüntetések törtek ki a térségben, amelynek csillapítására
A Borrell által bejelentett megállapodás lényege, hogy sem Belgrád, sem pedig Pristina nem fog a jövőben be- és kilépési dokumentumokat kérni a koszovói és szerbiai járművezetőktől. A két ország között a személyek szabadon mozoghatnak, feltéve, hogy személyazonosságukat igazolvánnyal igazolni képesek – éppúgy, mint a schengeni zónában, az Európai Unióban.
Friss hír azonban, hogy Koszovó ismét bejelentette: az 1.8 millió fős Koszovó lakosságának mintegy 5 százalékát kitevő szerbeknek október 31-éig van idejük arra, hogy Pristina által kibocsátott rendszámtáblákra cseréljék a Belgrád által kibocsátottat.
„[A döntés] szuverenitásunk gyakorlásáról szól – se többről, se kevesebbről"
– kommentálta a lépést Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke.
Aleksandar Vučić szerb elnök még szerdán úgy fogalmazott, hogy szerinte Koszovó megpróbálja rábírni a szerbeket a cserére, de szerinte Kurtiék nem járnak majd sikerrel.
A védelmi miniszter szerint a gyakorlat a hadsereg harckészültségét hivatott biztosítani, hogy a szükség esetén a katonák beavatkozhassanak.
Az uniós hasonlat nem véletlen; Borrell maga is „európai megoldásnak” titulálta azt. De nem véletlen az uniós csatlakozásra évtizedek óta készülő Belgrád óvatossága sem. Aligha titok, hogy a koszovói helyzet rendezése kulcsfontosságú Szerbia uniós csatlakozása szempontjából. Ez annak tükrében is így van, hogy emellett az EU a szerbiai közjogi rendszer gyökeres átformálását várja el a nyugat-balkáni országtól.
Ez, ahogy azt lapunknak Vladan Petrov szerb alkotmánybíró tavaly áprilisban elárulta, javarészt le is zajlott.
amelyeket népszavazás erősített meg. Ugyanakkor – hangsúlyozta Petrov – Szerbia több lezárandó kérdéssel is szembesül alkotmányos és politikai identitásával kapcsolatban.
Az Európai Unió azt várja el Szerbiától, hogy az EU bevonása mellett a nemzetközi és az uniós joggal is összhangban álló megállapodást kössön Koszovóval. „Életbevágó, hogy Szerbia és Koszovó előre léphessen az európai ösvényen” – áll az Európai Unió Tanácsa által 2021. december 14-én elfogadott hivatalos dokumentumban.
Ebből az is következik, hogy
„A későn ébredő” Koszovó
A jugoszláv föderáció felbomlása Koszovó kérdését érdemben nem érintette. Az 1990-es évek második fele azonban változást hozott. 1997-től kezdve azonban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg által a szerb rendőrség ellen elkövetett akciók száma megnövekedett, amely a szerb fegyveres erők válaszreakciójával járt. Az erőszak odáig fajult, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1199 (1998) számú határozata már humanitárius katasztrófára figyelmeztetett. Habár 1999-ben Párizsban a feleket sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni, a megállapodás nem jöhetett létre: a koszovóiak a teljes függetlenségre törekedtek, Belgrád pedig nem volt hajlandó kivonni csapatait a koszovói területről. 1999. március 23-án a NATO bejelentette, hogy légi támadásokat indít a térségben, gyengítendő a szerb hadsereg katonai képességeit. A konfliktus az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozatával zárult. Ennek eredményeképpen Koszovó státusza ugyan rendezetlen maradt, de a terület a NATO-parancsnokság alatt álló KFOR-megszállás alatt maradt. 2008-ban Koszovóban a pristinai nemzetgyűlés kikiáltotta függetlenségét. Szerbia államterülete Koszovó nélkül 77.474 km², Koszovóé 10.887 km².
Koszovó helyzetének rendezése elsősorban a szerbiai kormányzat felelőssége. Egész egyszerűen azért, mert Szerbia általánosan elismert, szuverén, független állam, Koszovó pedig – egyelőre – nem az. Koszovót mai állás szerint több mint száz ország ismeri el önálló államként, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió legtöbb tagállama is. Csakhogy pusztán az a tény, hogy más állam elismeri Koszovót, de épp Szerbia nem, önmagában nem ró kötelezettséget Belgrádra.
A 27 uniós tagállam közül öt viszont nem ismeri el Koszovót
önálló államként: Szlovákia, Románia, Spanyolország, Görögország és Ciprus máig nem tették meg ezt a lépést (mint ahogy Oroszország, Kína, India, Brazília és Szerbia sem).
Éppen ezért az Európai Unió felelőssége sem megkerülhető – már csak azért sem, mert a távlatok szintjén Koszovó uniós tagsága is napirenden van. Ez olyannyira így van, hogy a Deutsche Welle júniusban például arról cikkezett, hogy Koszovó még idén benyújthatja uniós csatlakozási kérelmét.
Az Európai Unió felelősségvállalásáról adott tanúbizonyságot akkor, amikor 2013-ban az EU közvetítésével megkötötték a Brüsszeli megállapodást. Ez nemcsak a rendőrségi és bírósági rendszer egységesítéséről szólt; a koszovói szerbek és Pristina között is érdemen javult a kapcsolat.
Szerbia uniós tagjelöltként tehát nehéz helyzetben van. Úgy kell megoldást találnia a koszovói helyzetre, hogy közben
Koszovó és Szerbia esetében jelenleg a békét az garantálja, hogy a nemzetközi közösség a NATO útján korlátozza Szerbia ellenőrzését az elszakadni kívánó, ráadásul uniós tagságra aspiráló Koszovó területe felett. Részben ezért is könnyen lehet, hogy Szerbia csak úgy válhat az EU tagállamává, ha államterületéről részben lemond.
Annak okai, hogy Koszovó államisága máig rendezetlenek legalább annyira keresendőek a politika, mint a nemzetközi jog területén.
Spanyolország azért vonakodik elismerni Koszovót önálló államként, mert attól tart, hogy egy ilyen lépés saját államterületén belül katalizálna hasonló tendenciákat (például Katalóniában). Emlékezetes
Mariano Rajoy korábbi spanyol miniszterelnök 2018-as nyilatkozata, amelyben „elfogadhatatlannak” tartotta, hogy Koszovó is képviseltethette magát
az EU és a nyugat-balkáni országok közötti csúcson Szófiában.
Ciprus és Görögország azonos álláspontot képvisel: tekintettel arra, hogy Törökország is igényt tart Észak-Ciprusra (ezt a területet Észak-ciprusi Török Köztársaságnak nevezik), Koszovó egyelőre tabunak számít. Megjegyzendő, hogy Görögország engedékenyebbnek tűnik: Athén nem hivatalos diplomáciai képviseletet alapított Pristinában, emellett a görög vezetés többször is nyomatékosította, hogy a Koszovó és Szerbia közötti megállapodás mindkét fél uniós csatlakozása szempontjából kulcsfontosságú.
A szlovák parlament nevében 2008-ban, a koszovói függetlenség kikiáltásakor a külügyi bizottság elnöke szólalt meg. Ebben az időszakban Boris Zala úgy fogalmazott, hogy egy egyoldalú politikai nyilatkozatról van szó, amely „veszélyes precedenst” teremthet Európa-szerte: „szeparatista tendenciákat” biztathat az etnikai kisebbségek körében, hogy a koszovói útra lépjenek. Azóta Szlovákia hivatalos álláspontja enyhült: északi szomszédunk hivatalos képviseletet hozott létre Pristinában.
Romániában a pártok megosztottak Koszovót illetően. 2008. február 18-án, a román parlament 357 nem, 27 igen szavazat mellett elutasította Koszovó elismerését. A Romániai Magyar Demokratikus Szövetségen kívül egyik politikai párt sem támogatja a koszovói törekvéseket. Éppen ezért Bukarest mindössze egy összekötő irodát üzemeltet Pristinában. Az Oxford Egyetem egyik tanulmányában a kérdést illetően úgy fogalmaznak, hogy
a két fél között „szinte nem is létezik” politikai csatorna.
Ez a szerzők szerint mindaddig így lesz, amíg Romániában pártokon átívelő konszenzus nem születik a kérdésben.
Megjegyzendő, hogy Románia esetében nemcsak a magyar kérdés hátráltató tényező: Transznisztria ügye eleve megosztó, ráadásul az orosz-ukrán háború miatt még égetőbbé kezd válni (miközben az ott élő népesség árgus szemekkel figyel minden hasonló, precedensértékű fejleményt).
Az 1933. évi montevideói egyezmény elfogadása óta a nemzetközi jog egységes a tekintetben, hogy az államiság szempontjából más államok elismerő nyilatkozata nem perdöntő. Ez azt jelenti, hogy az államiságnak objektív kritériumai vannak: az államterület, a lakosság és a kormányzat léte.
Ettől függetlenül természetesen az államelismerés jelentős előrelépést jelent a nemzetközi kapcsolatok területén. Különösen amiatt, mert onnantól kezdve, hogy az elismerő fél megtette ezt a gesztust, köteles betartani az elismert állammal szemben a nemzetközi jog valamennyi normáját (pl. diplomáciai mentesség biztosítása, az integritás tiszteletben tartása, stb.).
Ha Románia, Szlovákia, Spanyolország, Görögország, Ciprus és Szerbia megteszi ezt a lépést, a formális akadályok elhárulnak attól, hogy Koszovó is valamikor uniós tagállam legyen.
Az Európai Unió pedig egy szuverén államok közös hatáskörgyakorlásán alapuló nemzetközi szervezet. Így hát meglehetősen groteszk helyzetet teremtene, ha egy EU-n kívüli ország úgy tartózkodna Koszovó elismerésétől, hogy közben az Európai Unió egészével nemzetközi kapcsolatokat ápol.
Nyitókép: nyári határhelyzet, előtérben koszovói különleges rendőri erőkkel, háttérben gyülekező szerbekkel (ARMEND NIMANI / AFP)
Tévesen gondolják sokan, hogy a magyar vállalkozásokat megroppantották az elmúlt évek nehézségei. Nem igaz, hogy gazdasági teljesítményük gyenge, nem igaz, hogy technológiailag elmaradottak, hogy fejlődésre képtelenek. Hamis a magyar ugar mocsarában megrekedt szekér képe. Viharban, de jó irányba halad a magyar gazdaság.
Továbbra sem fognak érkezni hazánkba ukrán mezőgazdasági termékek.
Többeknél is elgurult a gyógyszer.
Pedig az Eurostat adatai nem hazudnak.
Ursula von der Leyen elutasította a belgák által felvetett alternatívát, amely úgy segítené az ukránokat, hogy nem nyúlnak az orosz vagyonhoz.
Jogos az igény a kedvezőbb árú energiabeszerzésre.
Az M1 legendás riporterét jelölték az év újságírója díjra.
Pokrovszknál csaknem teljesen bekerítették őket, és már a drónjaik sem segítenek, ha elfogynak az embereik.
