A Ryanair-vezér tényszerűen ellenőrizhető állításai nagyrészt igazak, de azért gyakran túloz, csúsztat, felejt ki mondandójából lényeges, a cégre nem épp jó fényt vető információkat. Pár példa erre az alapján, amit Pesten mondott. Extraprofitadót nyilván nem lehet veszteséges cégekre kivetni, az utasadónk a költségvetési hiánytömködés része, amiről rögtön az elején tudni lehetett, hogy utasszámcsökkenést hoz, így kevesebb lesz belőle a bevétel a tervezettnél.
Az is igaz, hogy ilyet (mármint extraprofitadóként kommunikált utasadót) egyedül a magyar kormány volt képes kivetni az unióban, de maga az utasadó egy régi és gyakran alkalmazott megoldás máshol is. Olyannyira, hogy épp pár napja jöttek elő egy igazán durva verziójával a hollandok, akiket O’Leary pont ugyanúgy küldött el a vérbe, mint Nagy Mártont – olvasható a cikkben.
A Forbes szerint a különbség annyi, hogy a holland illetékeseknek nem a Közgazdaságtan tökfilkóknak című könyvet küldte el, hanem a tökfilósorozat környezetvédelemről szóló darabját. Mert hogy a hollandok direkt azzal a céllal növelik a két és félszeresére az eddig a magyarral majdnem azonos mértékű utasadót, hogy leszoktassák az embereket a repülésről, menjenek inkább vonattal. Csakhogy épp a legszennyezőbb gépekkel utazó átszálló utasok maradnak ki a rendszerből, hogy védjék a súlyos állami pénzekkel kitömött nemzeti légitársaságukat.