Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Penny, a kis jegesmedve számolt be arról a sorozatban, hogy két anyukája is van.

Kedd reggel vetítette le a Channel 5 a Peppa malac című rajzfilm sorozat azon részét, amelyben Penny, a kis jegesmedve arról számol be barátjának, hogy „a mamájával és a másik anyukájával lakik” – írta a Daily Mail.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Penny mamája orvos, a „másik anyukája” pedig gyakran főz spagettit, amit a kis bocs nagyon szeret. A „Család” című részben a rajzfilmhősök Peppa, Penny, Danny Dog és Suzi Sheep le is rajzolták a családjaikat.

A Daily Mail idézte Robbie de Santos, a Stonewall LMBT+ jótékonysági szervezet képviselőjét, aki méltatta ezt a részt a sorozatból.
„Fantasztikus, hogy az azonos nemű családok megjelennek Peppatownban”
– nyilatkozta Robbie de Santos a Sunnak.
A portál felidézte, hogy korábban már összegyűlt 23 ezer aláírás azért, hogy azonos nemű pár is szerepeljen a rajzfilm sorozatban.
Nyitókép: Twitter-fotó