Rutte: Putyin pánikol, mert azt látja, hogy Ukrajna kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen

2022. szeptember 21. 16:23

A holland miniszterelnök szerint „az oroszoknak inkább pihenniük kellene egy keveset”.    

2022. szeptember 21. 16:23
null

Vlagyimir Putyin orosz elnök pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán Hágában a parlament ülésén.

Rutte véleménye szerint nem növekszik az Oroszország felől érkező veszély, mert Moszkvának sem érdeke, hogy „érdekes eszközökhöz nyúljon”. A holland kormányfő azt mondta,

most hidegvérre van szükség, azonban éberségre hívta fel a figyelmet.    

„Tény, hogy az oroszok egy Magyarország méretű területet foglaltak el Ukrajnában. Ennek biztosan nincs vége. Óvatosnak kell maradnunk, és továbbra is támogatnunk kell Kijevet” – hívta fel a figyelmet. Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Ruttét hidegen hagyták a nukleáris erő esetleges bevetésére utaló orosz kijelentések. Véleménye szerint ez csak egyfajta retorika, amilyet egyre gyakrabban hallani. Azt is hozzátette, úgy véli, „az oroszoknak inkább pihenniük kellene egy keveset”.    

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2022. szeptember 22. 09:26
Nem Ukrajna lép fel sikeresen, hanem a NATO! Na ezt veszi figyelembe Putyin! Köszönhetjük a kibaszott gyilkos USA-nak és a mocskos gyilkos seggnyalóinak, hogy Európának vége! Fordulnátok fel rühes Európagyilkos férgek!
barnabibambi
2022. szeptember 22. 05:58
Ukrajna NATO nyugati támogatás -gazdasági és katonai-nélkül már rég összeomlott volna,ez tény .Az is tény hogy a NATO harcol Oroszország ellen,ez egy 2014 -es Urán vereség miatt nyugati háborús terv.Putyin lépet jól mert ha később lépett volna vesztett volna.Így Putyin a nyerő ,ha viszont totális háború lesz az egész emberiség vesztes lesz ez is tény.Ha nem akarjuk a totális pusztulást akkor a nyugatnak vissza kell lépnie.Azaz nincs más ésszerű alternatíva.Szóval Putyin most kezd igazi honvédelmi háborút indítani.Az ukik néhány talpalatti földért harcoltak eddig és újra vereséget szenvedte.Elgondolkodtató hogy most cirka 10-20000 katonát civilt vesztettek és több mint 10 millió uki nyugatra menekült, nincs hadseregük és nincs gazdaságuk sem ez is tény.Hozadéka a dolognak hogy a nyugati gazdaság összeomlóba van mert gyakorlatilag nincs energia,nyersanyag és élelem.Nyugat most uki gabonát eszik időlegesen.Putyin ezt a forrást is ki fogja iktatni.Mellesleg az Alpokba esik a hó.Nekünk magyaroknak nagyon észnél kell lennünk mert a háborúnak ára van ,az EU a gazdaság hanyatlását hitelekkel próbálja meg kivédeni és azokat valakinek fizetnie kell ha marad valaki aki fizessen.Tehát előre kell gondolni ha meg ússzuk a háborút így annak az árát a nyugat fizesse meg minden tekintetbe mert ezt a háborút a világ történelem minden háborúját a nyugat indította mert más népek legyilkolásával,kirablásával finanszírozta saját fejlődését.Éppen ideje hogy atomtűzbe el hanvadjanak .Nics bocsának bűneikre.
barnabibambi
2022. szeptember 22. 05:41

citromosParizer
2022. szeptember 21. 19:11
ha én lennék egy tengerszint alatti ország vezetője, biztos, hogy nem pofáznék be ilyen gőgösen a magas lóról egy jelentős tengeralattjáró flottával rendelkező országnak, mert elég lehet pár helyen megküldeni a gátakat, aztán volt Hollandia, nincs Hollandia. az ok, hogy gazdaságilag azért van némi súlyuk, de katonailag ez ilyen 4 db páncél nélküli terepjáróval rendelkező hadseregű balti államok szintjén vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!