Nyolc nappal a részleges mozgósítás bejelentése után az orosz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy a besorozott férfiak a harcoló egységekkel való összecsiszolódás után megkezdik a bevetésüket a kelet-ukrajnai területeken – derül ki a TASZSZ orosz hírügynökség cikkéből.
A minisztériumi közleménye szerint a frissen mozgósított egységek a most „felszabadított területeken” hajtanak végre ellenőrzési és védelmi feladatokat, valamint tartalékos és erősítési egységekként fognak működni.
Kiképzésük rapid lesz. Ennek során megtanítják, hogyan lépjenek fel harci egységek részeként,
valamint elsajátítják a különböző fegyverek, harckocsik és tüzérségi/légvédelmi rendszerek használatát.
Ismert: Vlagyimir Putyin szeptember 21-én jelentette be a „részleges mozgósítást”. Szergej Sojgu védelmi miniszter arról beszélt, hogy az elnöki rendelet nagyjából 300 ezer tartalékost érinthet.
Közben Putyin az orosz biztonsági tanács csütörtöki tanácskozásán elismerte, hogy az általa elrendelt részleges mozgósítás során hibákat követtek el, és sürgette a haladéktalan elhárításukat. Mint mondta, az emberektől „rengeteg információ” érkezik a sorozás megszervezéséről, az ellátás minőségéről, az életkörülményekről és más kérdésekről. „Sok kérdés merül fel, ezért minden hibát orvosolnunk kell, és a jövőben el kell kerülnünk ezeket azoknak az állampolgárokat az esetében, akik például halasztásra jogosultak” – hangoztatta.
Példaként említette meg a sokgyermekes apákat, a krónikus betegségben szenvedőket vagy azokat, akik a már túlvannak a sorköteles koron. „Minden ilyen esetet egyenként kell kivizsgálni. Ha hiba történt, azt ki kell javítani, és azokat, akiket megfelelő indokok nélkül hívtak be, haza kell küldeni” – hangsúlyozta Putyin.
Rámutatott, hogy a mozgósítás elsősorban azokra vonatkozik, akik már szolgáltak a fegyveres erőknél, katonai szakképesítéssel rendelkeznek és van harci tapasztalatuk. Emlékeztetett rá, hogy a mobilizáció minden kritériumát meghatározták. Az orosz védelmi tárca korábban közölte: olyanokat hívnak be, akikre szükség van a harci feladatok végrehajtásához,
beleértve a tartalékos lövészeket, a harckocsizókat, a tüzéreket, a gépkocsivezetőket és a gépész-gépkocsivezetőket.
A részleges mozgósítás elrendelését követően kazah és georgiai adatokat ismertető lapinformációk szerint hadköteles korú orosz férfiak százezres nagyságrendben menekültek külföldre. A Meduza ellenzéki portál által megszólaltatott jogi szakértők álláspontja szerint a határ átlépésére a behívottak mindaddig jogosultak, amik nem kézbesítették nekik az erre vonatkozó parancsot. Megkapta a belépőt Nyikolaj Valujev volt profi ökölvívó világbajnok, kormánypárti parlamenti képviselő is. Erről ő maga számolt be a közösségi médiában, közölve, hogy a plenáris ülésszak után jelentkezni fog a sorozóirodában. Valujev hangot adott véleményének, hogy
a részleges mozgósítás segíti a Donyec-medencében és más területeken állomásozó erőket.
Korábban Vitalij Milonov kormánypárt képviselő közölte, hogy beállt tüzérnek a Donyec-medence védelmében, és frakciótársa, Jurij Svitkin, a csecsen háborúk ejtőernyős veteránja is jelezte, hogy részt kíván venni „a különleges hadműveletben”.
Nyitókép: MTI/AP/Oleksandr Ratushniak