A világhírű izraeli filozófus szerint Orbán Viktor nem antiszemita

2022. augusztus 11. 14:33

Yoram Hazony szerint a magyar kormányfő ellen felhozott vádak „groteszkek”.

2022. augusztus 11. 14:33
null

„Yoram Hazony világhírű izraeli filozófus számos alkalommal járt már hazánkban, és személyesen is találkozott a Karmelita kolostorban a magyar miniszterelnökkel. Azóta felszólalásaiban rendszeresen pozitív példaként említi Orbán Viktort”kezdte Facebook-posztját Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója, aki ezt követően bejegyzésében felhívta a figyelmet arra, hogy a világhírű izraeli filozófus minap közösségi oldalán állt ki Orbán Viktor mellett, ahol kijelentette, hogy a felhozott vádak a magyar miniszterelnök ellen „groteszkek”, majd leszögezte:

Orbán Viktor nem antiszemita.

„Hazony szerint Magyarország egyedülálló abból a szempontból, hogy nemzeti, konzervatív kormány irányítja, amely a kereszténységet tekinti domináns kultúrának, ugyanakkor jelentősen támogatja például a zsidó közösséget is. Egy korábbi interjújában elmondta, hogy az izraeli, az amerikai és a nyugat-európai konzervatívok is közelről figyelik Magyarországot, ugyanis a magyar konzervatív politika sikere számukra is szembeötlő” – derült ki Orbán Balázs posztjából, aki ezt követően úgy fogalmazott, hogy ez igen megtisztelő Yoram Hazony professzortól.

A miniszterelnök politikai igazgatója emlékeztetett arra, hogy Yoram Hazony hívta életre a nyugati jobboldal megújítását célzó Nemzeti Konzervatív Mozgalmat, és nemcsak alapítója, hanem javarészt ő is töltötte meg tartalommal.

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bika57
2022. augusztus 12. 14:33
A világhirű filózófus az TGM.
5m007h 0p3ra70r
2022. augusztus 11. 23:25
Egy modernortodox cionista csak nem beszél hülyeséget. Vagy legalábbis lehet hogy nem kazárnarrátor. A Herzl intézet elnöke, a NY Times és a WS Journal vendégszerzője.
Box Hill
2022. augusztus 11. 20:56
Nem a komponenseiről volt szó, hanem a viszonyulásairól. Nehéz magyar szöveget érteni? Héberül meg lováriul jobban értesz?
Gyzoltan
2022. augusztus 11. 17:57
"A világhírű izraeli filozófus szerint Orbán Viktor nem antiszemita" Nyilván ezért gyűlölik oly sokan! Hiányzik belőle a természetesség, a kötöttsége kerül felszínre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!